Szóváltás Trump és a francia külügyminiszter között
2018. december 9. 22:13

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter vasárnap felszólította Donald Trump amerikai elnököt, hogy ne avatkozzon bele a francia belügyekbe. Trump a Twitteren bírálta Franciaországot a sárga mellényesek legutóbbi párizsi tüntetéseit követően.

Párizsban és más francia nagyvárosokban a hét végén immár sorozatban negyedszer tartottak kormányellenes tüntetéseket, amelyek jelentősen megtépázták Emmanuel Macron francia elnök tekintélyét. Szombaton összesen 125 ezren tiltakoztak országszerte, közülük legalább tízezren a fővárosban. A biztonsági erők mintegy kétezer embert vettek őrizetbe a megmozdulásokon.

„A párizsi megállapodás nem annyira jön be Párizsnak. Tüntetések és zavargások egész Franciaországban” – írta a Twitteren az amerikai elnök a 2015-ös klímaegyezményre utalva.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

„Az emberek nem akarnak hatalmas összegeket fizetni, amelyek nagy része harmadik világbeli országoknál landol, annak érdekében, hogy esetleg védjék a környezetet” – vélekedett Trump. „Ezek az emberek azt skandálták, hogy »Trumpot akarjuk!«. Imádom Franciaországot” – tette hozzá.

A francia külügyminiszter az LCI tévécsatornán felhívta rá a figyelmet, hogy azok a képsorok, amelyeket az Egyesült Államokban vetítettek olyan tüntetőkről, aki a „Trumpot akarjuk!” szlogent skandálták angolul, valójában Trump londoni látogatásán készültek hónapokkal ezelőtt.

„A sárga mellényesek tüntetése nem angol nyelven zajlott, ha jól tudom” – mutatott rá.

Trump egy másik rövid üzenetében azt írta: „Lehet, hogy itt az ideje véget vetni a nevetséges és rendkívül költséges párizsi egyezménynek, és visszaadni valamennyi pénzt az embereknek alacsonyabb adók formájában? Az Egyesült Államok jóval előrébb jár ebben a kérdésben, és az egyetlen nagyobb ország, ahol a kibocsátás tavaly csökkent!”

Le Drian azt válaszolta, hogy a francia kormány nem szól bele az amerikai belpolitikába, és jó lenne, ha ez visszafele is így lenne. „Azt mondom Donald Trumpnak, és a köztársasági elnök is ugyanezen a véleményen van, mi nem foglalunk állást az amerikai vitákban, hagyjon minket, hogy élhessük az életünket az országunkban” – hangsúlyozta. Le Drian rámutatott, hogy az amerikaiak többsége nem értett egyet Trumppal, amikor felmondta a klímaegyezményt.

Az amerikai elnök az elmúlt hónapokban többször bírálta a Macron által követett politikai irányvonalat és alacsony népszerűségi mutatóit.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • A Fidesz-KDNP az EU legsikeresebb politikai konstrukciója
    A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pártszövetsége nemcsak a magyar történelem, hanem az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a párt évadnyitó rendezvényén csütörtökön.
  • Ezért nem lesz általános szrtájk
    Erről is Brüsszel tehet! A sorozatban harmadik kétharmad után a bukott parlamenti ellenzék a túlóraszabályozás uniós jogharmonizációjába kapaszkodott, azt remélve, hogy ezzel visszaveszi az utcától a kezdeményezést. Némi bohóckodás és egy-két tüntike után azonban minden visszatért a régi kerékvágásba.
  • Megpróbálnak elaltatni bennünket
    Az ENSZ és az EU tisztviselői megpróbálnak elaltatni bennünket, de a migrációs nyomás nem csökkent, hanem éppen ellenkezőleg, nőtt az elmúlt időszakban, ezért továbbra is kőkemény fellépésre van szükség a nyugat-balkáni migrációs útvonal zárva tartása érdekében - nyomatékosította az MTI-nek telefonon Szófiából adott nyilatkozatában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
MTI Hírfelhasználó