Egy hét van hátra a Jónak lenni jó! kampányból
2018. december 10. 00:16

Pontosan egy hét van még hátra a Jónak lenni jó! című adománygyűjtő akciójából és már csaknem 10 millió forint felajánlás gyűlt össze. December 16-án, a kampány utolsó napján pedig több tárgyra, például Lionel Messi mezére is megkezdődik majd a licitálás. Az összegyűlt adományokat a közmédia idén az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek támogatására és táboroztatásuk segítésére ajánlja fel.

Egymás mellett sorakoznak a közmédia Jónak lenni jó! weboldalán az „elkelt” feliratok a már eladott adományokon. A felajánlott tárgyak közül Polgár Judit dedikált üvegből készült sakk készlete 25 ezer forintért és Oláh Gergő aláírt bakelitből készült órája 20 ezer forintért talált gazdára. De a Figula Pincészet 45 ezer forint értékű olaszrizling borválogatását is szinte azonnal megvették.

A jótékonysági kampány december 16-ig tart. Így még egy hétig lehet megvásárolni többek között Kocsis Tibor dedikált pólóját és karkötőit vagy Miklós Edit alpesi síző kesztyűjét.

Faragó Laura Kossuth-díjas népdalénekes könyvfelajánlását például 20 ezer forintért vagy Hosszú Katinka úszódresszét, amiben a 400. világkupaérmét szerezte, 200 ezer forintért lehet megvenni. A Jónak lenni jó! akcióban minden egyes megvásárolt relikvia és felajánlás után tovább nő az az összeg, amit jótékony célra gyűjt a műsor. Eddig, csaknem 10 millió forint adomány érkezett.

Jövő vasárnap, az adás napján pedig 3 tárgyra is licitálni lehet majd. Többek között Lionel Messi labdarúgó dedikált mezére vagy Placido Domingo operaénekes felajánlására, egy aláírt hegedűjére is.

Emellett, pedig éjjel-nappal tárcsázható a 13 630-as adományvonal is. Mindazok akik felhívják ezt a számot, hívásonként 250 forinttal járulnak hozzá a Jónak lenni jó! akcióhoz, amely idén az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekeket, fiatalokat, és a táboroztatásukat támogatja.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
MTI Hírfelhasználó