Izrael a harmadik alagutat találta meg a libanoni határ alatt
2018. december 11. 18:13

Az izraeli hadsereg már a harmadik olyan alagutat találta meg kedden, amely libanoni területről vezet át Izraelbe, és amelyet a Hezbollah Síita szervezet ásott támadó akciókra - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Az izraeli hadsereg egy héttel ezelőtt indította meg Északi Pajzs fedőnevű hadműveletét, amelyben a gázai határszakasznál újonnan kifejlesztett eszközök segítségével feltárja és megsemmisíti a Libanonból izraeli területre átnyúló föld alatti járatokat.

A katonai szóvivő bejelentése szerint ellenőrzésük alá vonták a harmadik  alagutat is, amely nem jelent közvetlen veszélyt az ország északi határán élő lakosságra.    
Robbanóeszközöket helyeztek el benne, amelyek veszélyeztetnek mindenkit, aki a libanoni oldalról megpróbál behatolni a vágatba.

"Ez az alagút is nyilvánvaló megsértése az ENSZ 1701-es határozatának és az izraeli szuverenitásnak" - hangsúlyozta a hadsereg képviselője.

"Az egységek az előzetesen jóváhagyott tervnek megfelelően tovább dolgoznak a Hezbollah terrorszervezet alagútjainak feltárásán" - tette hozzá.

Korábban Michel Aun libanoni elnök kijelentette, hogy szerinte az alagutak felszámolására indított hadművelet nem veszélyezteti a térség békéjét.

"Valóban komolyan vesszük a határon lévő alagutakat. Izrael az Egyesült Államokon keresztül arról tájékoztatott, hogy nincsenek agresszív szándékai, és tovább fog dolgozni a területén" - közölte Aun egy keddi sajtótájékoztatón.

"Nekünk sincsenek agresszív szándékaink, tehát ez a hadművelet nem jelent veszélyt a békére"- tette hozzá.

MTI
Címkék:
MTI Hírfelhasználó