Trump egyelőre nem hirdetett rendkívüli állapotot
2019. január 11. 08:57

Nem hirdetett ki rendkívüli állapotot Donald Trump amerikai elnök a texasi-mexikói határ egyik kisvárosában, McAllenben tett csütörtöki látogatásán, ám egy rövid sajtótájékoztatón közölte, hogy a határfalat mindenképpen fel kell építeni. Lindsey Graham szenátor eközben rendkívüli állapot kihirdetését sürgette.

„Ha nincs akadály (a határon), bármiféle akadály, akkor ezt a problémát nem fogjuk megoldani” – fogalmazott az elnök, utalva arra, hogy az illegális bevándorlásnak szerinte csakis határfallal lehet gátat vetni. A sajtótájékoztatón heroinos zacskókat, elkobzott fegyvereket és készpénzzel tömött csomagokat állítottak ki, azt sugallva, hogy az illegális migrációval kábítószerek és fegyverek jutnak be az Egyesült Államokba.

Trump olyan könnyező amerikaiak körében beszélt, akiknek hozzátartozóit illegális migránsok gyilkolták meg.

Az elnök társaságában lévő Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter hangsúlyozta: valóban válságos a helyzet a határok mentén, ennek ellenkezőjét, illetve azt állítani, hogy ezt csak a kormányzat látja így, sértés az ország és mindazok számára, akiknek szerettei életét illegális migránsok vették el. Kirstjen Nielsen mellett az elnök kíséretében volt Mick Mulvaney, a Fehér Ház kabinetfőnöke, Jared Kushner, az elnök veje és tanácsadója, Bill Shine, az elnöki hivatal kommunikációs igazgatója, valamint két republikánus texasi szenátor, John Cornyn és Ted Cruz.

Őrizetbe vett hondurasi illegális bevándorlókat vezetnek el amerikai határőrök, miután a határsértők átmásztak a mexikói Tijuana és a kaliforniai San Diego között levő mexikói-amerikai kerítésen 2018. december 26-án. (Fotó: MTI/AP/Daniel Ochoa de Olza)

„Azt mondják, hogy a fal középkori dolog, rendben, de hát a kerék is az. Vannak dolgok, amelyek tényleg működnek: a fal is az, a kerék is az” – próbált nevetve érvelni Trump a fal építését elutasítók álláspontja ellen.

Az amerikai elnök kitért arra a választási ígéretére is, hogy a határfalat Mexikó fogja majd kifizetni. „Nem azt mondtam, hogy Mexikó csekket ír majd tíz- vagy húszmilliárd dollárról, csekket senki sem fog írni” – mondta.

Amennyiben a kongresszus megszavazza a Kanadával és Mexikóval kötött – az 1994-es Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó – új kereskedelmi megállapodást, akkor ezzel Mexikó „kifizeti a fal árát, még sokkal többet is annál” – jelentette ki. Mielőtt Texasba indult, a Fehér Házban újságíróknak az elnök azt mondta: „csaknem biztos”, hogy kihirdeti a rendkívüli állapotot. „Abszolút jogom van arra, hogy rendkívüli állapotot hirdessek” – mondta, hozzátéve, hogy más amerikai elnökök is éltek ezzel a lehetőséggel.

A rendkívüli állapot kihirdetésével Trump a kongresszust megkerülve, jóváhagyásuk nélkül finanszírozná meg az amerikai-mexikói határra tervezett fal, vagy acélkerítés megépítését.

A rendkívüli állapot kihirdetését sürgette Lindsey Graham amerikai szenátor

A dél-karolinai republikánus szenátor közleményében leszögezte: a fal vagy kerítés finanszírozásáról folyó tárgyalások visszautasítása Pelosi házelnök részéről – még abban az esetben is, ha a kormányzati hivatalok munkája újraindulna – gyakorlatilag véget vet annak, hogy kongresszusi úton finanszírozzák a határfal építését. Graham közleményét azután tette közzé, hogy kijelentette: zátonyra futott minden erőfeszítés, hogy tárgyalni tudjanak a kongresszus demokrata párti vezetőivel.

A demokrata többségű képviselőház csütörtökön este megszavazott egy törvénytervezetet, amely költségvetést biztosítana néhány minisztérium, köztük az agrártárca és a közlekedési minisztérium, valamint néhány kormányzati ügynökség munkájának újraindításához. A képviselők előző nap is megszavaztak egy törvénytervezetet, a pénzügyminisztérium és az adóhivatal munkájának újraindításához. Csütörtökön este azonban Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője befagyasztotta a két törvényjavaslat szenátusi szavazását, hangsúlyozva, hogy napirendre sem veszi a voksolást. Csütörtökön a dél-dakotai szenátus 28:5 arányban határozatot fogadott el, amely sürgeti a falépítést az amerikai-mexikói határon.

A montanai képviselőházban republikánus felvetésre 8 millió dollár megszavazására készülnek a fal finanszírozásának támogatásához. Az állam demokrata párti kormányzója, Steve Bullock még nem döntött arról, aláírja vagy megvétózza a döntést. A kormányzó azzal érvelt, hogy a pénzre nagyobb szükség lenne a helyi egészségügy és az infrastruktúra finanszírozásához. A texasi kormányzó helyettese, Dan Patrick bejelentette, hogy Texas megépíti az amerikai-mexikói határ texasi szakaszát, amennyiben a szövetségi kormány megtéríti annak összegét. Texasnak csaknem 2000 kilométeres határszakasza van Mexikóval.

hirado.hu - MTI
Címkék:
MTI Hírfelhasználó