Hawaii szigetéről indul az USA elnökségéért egy demokrata képviselőnő
2019. január 12. 15:51

Tulsi Gabbard hawaii demokrata párti képviselőnő pénteken a CNN amerikai hírtelevízióban bejelentette: harcba száll a 2020-as elnökválasztásokon a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.

"Úgy döntöttem, hogy indulok, és a jövő héten a formális bejelentést is megteszem" - mondta a 37 éves politikusnő a hírtelevíziónak adott interjújában.
Gabbard, aki katonaként megjárta az iraki háborút, a washingtoni képviselőház külügyi bizottságának tagja. Ő az első amerikai szamoai, és az első hindu tagja az amerikai törvényhozásnak - írta az MTI.

Az interjúban a politikusnő nem fejtette ki, hogy miért szeretne elnökjelölt lenni, milyen konkrét célkitűzései vannak, csupán annyit jegyzett meg: "az amerikai népnek sokféle, számomra aggasztó kihívással kell szembenéznie és segíteni akarok a megoldásukban". Legfontosabbnak az egészségbiztosítást, a büntető igazságszolgáltatás reformját és a klímaváltozást említette.

Kampánymenedzserének Rania Batrice-t kérte fel, aki a 2016-os elnökválasztási kampányban a demokraták elnökjelöltségéért küzdő Bernie Sanders vermonti szenátor helyettes kampányfőnöke volt. A 2016-os választásokon Gabbard Sanderst támogatta Hillary Clinton ellenében.

A hawaii demokrata párti politikus az utóbbi hetekben nem hivatalos kampánykörutat tett Iowa és New Hampshire államokban, és a Politico című lap értesülései szerint már keresi a beszédíróját is. Önéletrajzi könyvét májusban jelenteti meg.

Tulsi Gabbard a második politikus, aki indul a demokraták elnökjelöltségéért. Az első Elizabeth Warren massachusettsi szenátor volt, aki újév napján hivatalosan is bejelentette indulását.

Megfigyelők szerint a harmadik induló Julián Castro lesz, az előző elnök, a demokrata Barack Obama kormányzatának építkezési és városfejlesztési minisztere, aki várhatóan napokon belül bejelenti szándékát.

napi.hu - MTI
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Orbán: nemzeti konzultáció kezdődik
    Nemzeti konzultáció kezdődik a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Hungarikum: alap a büszkeségre
    A hungarikumok bűszkévé teszik a magyar embereket. V. Németh Zsoltnak, kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosnak tett föl kérdéseket a Gondola.
  • Trianon 100 - Vérző Magyarország 10. rész
    Sorozatunk végén egy kicsit megpihenünk. Csak képeket nézünk és emlékezünk. Szép régi magyar képeket, szép régi magyar emlékeket. Nézünk, emlékezünk és nem felejtünk. Nem, nem, soha.
MTI Hírfelhasználó