Rövidpályás gyorskorcsolya Eb - Liu Shaolin arany-, Liu Shaoang ezüstérmes
2019. január 12. 16:19

Liu Shaolin Sándor arany-, öccse, Liu Shaoang pedig ezüstérmet nyert 1500 méteren a hollandiai Dordrechtben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.

A testvérpár, ahogy az elődöntőben, úgy a fináléban is tökéletesen összedolgozott a siker érdekében, és végül a 23 éves Liu Shaolin pályafutása második Eb-diadalának örülhetett a 2017-es, torinói kontinensviadalon 1000 méteren aratott győzelmét követően. A közvetlenül mögötte célba érkező 20 esztendős öccse hatodszor állhat dobogóra Eb-n: ez volt a ötödik ezüstje egy bronz mellett.

A nőknél Jászapáti Petra a kisdöntőt megnyerve nyolcadik lett.

A férfi finálé szinte ismétlése volt a magyar érdekeltségű elődöntőnek. A Liu fivérek folyamatosan az első három hely valamelyikén korcsolyáztak, ezúttal az izraeli Vladislav Bykanov próbált rendre közéjük ékelődni, vagy éppen az élre törni, de a két magyar mindig azonnal reagált, s valamelyikük visszavette a vezetést. Alig több mint öt kör volt hátra, amikor Liu Shaolin állt az első helyre, rögtön ezután öccse is megelőzte Bykanovot, s innentől erős tempót diktálva nem adtak lehetőséget az előzésre. Így csupán a bronzéremért folyt a küzdelem mögöttük, ezt végül az orosz Szemjon Jelisztratov szerezte meg.

A női kisdöntőben Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca próbálta irányítani a futamot, a táv második felében előbbi korcsolyázott az élen, utóbbi közvetlenül mögötte. A hajrában az orosz Jekatyerina Jefremenkova és a hazai szurkolók biztatását élvező holland Yara van Kerkhof próbálta megtörni a magyar hegemóniát, s előbbi annak ellenére az első helyig küzdötte magát, hogy a tavaly ebben a számban bronzérmes Bácskai bezárt elé, amikor előzni próbált. Végül Jászapáti másodikként, Bácskai negyedikként ért célba, de videózás után a futamgyőztes Jefremenkovát és Bácskait is kizárták, így a 20 éves szegedi versenyző lett a kisdöntő győztese, egyúttal az 1500 méter nyolcadik helyezettje. Bácskai összesítésben 14., míg a pénteki selejtezőben búcsúzott, mindössze 16 esztendős Somogyi Barbara 29. lett.

A női fináléban a hazai közönség kedvence, az 1000 méteren olimpiai bajnok Suzanne Schulting győzött a világ- és Európa-bajnok brit Elise Christie-t és a háromszoros kontinensbajnok orosz Szofija Proszvirnovát megelőzve. Érdekesség, hogy Liu Shaolin korábbi barátnője, Christie a futam előtti bemutatásnál a magyar klasszis védjegyévé vált mozdulatsort mutatta be, azaz végigsimította a szemöldökét, majd ezt követően a hüvelykujját lefelé tartva jelezte neheztelését.

Eredmények:
férfi 1500 m, Európa-bajnok:

Liu Shaolin Sándor 2:13.579 perc
2. Liu Shaoang 2:13.665
3. Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 2:13.740

női 1500 m, Európa-bajnok:

Suzanne Schulting (Hollandia) 2:29.181 perc
2. Elise Christie (Nagy-Britannia) 2:29.416
3. Szofija Proszvirnova (Oroszország) 2:29.706
...8. Jászapáti Petra
...14. Bácskai Sára Luca
...29. Somogyi Barbara

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb - Döntőben a Liu fivérek 1500 méteren

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang a fináléba, míg Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca a kisdöntőbe jutott 1500 méteren a hollandiai Dordrechtben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.

A váltóval olimpiai bajnok Liu fivérek azonos futamba kaptak besorolást az elődöntőben, és tökéletesen összedolgozva szerezték meg az első két helyet. A táv felétől ők és a hazai közönség előtt szereplő Daan Breeuwsma korcsolyázott az első három pozícióban. A holland versenyző nem hagyta, hogy a magyar testvérpár haladjon az első két helyen, ha visszacsúszott, újra és újra előzött, hogy közéjük ékelődjön. Csakhogy a magyarok is okosan versenyeztek, a harmadik helyről meginduló Liut mindig maga elé engedte az addig elsőként korcsolyázó másik Liu, így rendre visszaszerezték az első két helyet. Öt körrel a vége előtt éppen így állt élre a 20 éves Liu Shaoang 23 esztendős bátyja elé, és innentől olyan tempót diktáltak, hogy már esélyük sem volt a riválisoknak az előzésre.

A nőknél előbb Bácskait szólították a jégre a leghosszabb táv elődöntőjében, amelyben sok erős ellenfele volt, így a világ- és Európa-bajnok brit Elise Christie, vagy éppen az olasz címvédő, Martina Valcepina. Ugyan a legrosszabb, hetes pozícióból rajtolt, de a gyenge tempónak is köszönhetően könnyedén az élre állt néhány kör alatt. Sok előzés volt a futamban, az orosz Jekatyerina Konsztantinova az egyiknél kibillentette a tavaly ebben a számban bronzérmes Bácskait, aki emiatt alaposan visszacsúszott, és bár később elkezdte a felzárkózást, végül ötödikként haladt át a célvonalon. A győzelmet Christie szerezte meg. Hosszas videózás után viszont kizárták Konsztantinovát és Valcepinát is, így Bácskai előrelépett negyediknek, ami kisdöntőt ért.

Jászapáti a futama elején ugyancsak próbált elöl helyezkedni, de amikor fokozódott a tempó, akkor a mezőny közepén ragadt, az utolsó körökben végig a negyedik helyen "utazott". Három körrel a vége előtt próbálkozott meg a már-már védjegyévé váló körbekorcsolyázással, de ezúttal nem volt meg a kellő sebességkülönbség az előzéshez, a külső íven ragadt, így nem tudott előbbre lépni, azaz ő is a kisdöntőben folytathatja szereplését.

MTI
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • Elhúzták a vasfüggönyt a páneurópai pikniken
    A 30 évvel ezelőtti események elemzésére, megértésére nem történt kísérlet Németországban és az Európai Unióban sem – így értékelte a páneurópai piknik óta eltelt időszakot Schmidt Mária történész a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság adásában. A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint ennek egyik oka, hogy a németek nem tudnak mit kezdeni a német egységgel.
  • Mindenki az álszent Richard Gere-en nevet
    Csúcsra jár a részvét-ipar. Most éppen az öregecskedő színészeket vetik be, így Richard Gere is megszakította nyaralását egy migránssimogatás erejéig. Bár csak ne tette volna!
  • Kozma Imre 1989-ről: Új reményt kaptak nálunk a keletnémetek
    Több tízezer keletnémet jött Magyarországra 1989 nyarán, mert az NDK-ban elterjedt a pletyka, hogy pár órára megnyitják az osztrák-magyar határt. Heteket, hónapokat táboroztak itt Magyarországon, hogy aztán innen újból eljussanak hazájuk nyugati részébe.
MTI Hírfelhasználó