Elfogták a sárgamellényes tüntetőt halálra gázoló kamionsofőrt
2019. január 13. 14:38

Őrizetbe vették a kamionsofőrt, aki a gyanú szerint két nappal ezelőtt halálra gázolt egy sárgamellényes tüntetőt Belgiumban, majd megállás nélkül továbbhajtott - jelentette a belga sajtó vasárnap.

Catherine Collignon ügyészségi szóvivő arról számolt be, hogy az 56 éves holland férfit Hollandiában fogták el szombat este, miután az előző napon feltehetőleg szándékosan elütött egy tiltakozót a szomszédos Belgiumban, a Liege és Maastricht közötti autópálya-szakaszon.

Az E25-ös autópályán sárgamellényes tüntetők egy 20-30 fős csoportja forgalomlassító demonstrációt tartott pénteken, a sofőr pedig ki akarta kerülni a blokádot, és azt megkerülve elütötte az egyik tüntetőt, aki azonnal életét vesztette.

A Le Soir című napilap cikke szerint a férfit a járműve rendszáma alapján sikerült másnap azonosítani és megtalálni.

Szombaton országszerte több helyen is megemlékezéseket tartottak.

© PhotoNews

PhotoNews

Belgiumban ez a tüntetésekkel kapcsolatos harmadik haláleset. Decemberben két fatális közúti baleset történt a demonstrációk miatt.

Sajtóhírek szerint Franciaországban mintegy tízen haltak meg a november 17-én kezdődött, többször is zavargásba torkollott sárgamellényes tüntetések számlájára írható balesetekben.

Már novemberben megjelentek Belgiumban a Franciaországból indult tiltakozások, amelyek résztvevői főként a gépjárműveket érintő adópolitika és a magas fűtőolaj- és áramárak ellen tüntettek a belga fővárosban, eleinte békésen, később a rendőrökre rátámadva, rongálva, gyújtogatva.

MTI
Címkék:
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
  • Budapest felett az ég
    Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
MTI Hírfelhasználó