Megvonták a szombathelyi alpolgármester hatásköreit
2019. január 14. 13:29

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere hétfőn megvonta Molnár Miklós (Pro Savaria Egyesület) alpolgármester hatásköreit – közölte az MTI-vel a szombathelyi városháza kommunikációs vezetője. Barki Andrea ismertetése szerint Molnár Miklóshoz tartozott a gazdaságfejlesztés, a költségvetés és a pénzügyek, valamint több, száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő, városi közszolgáltatásokat végző cég felügyelete, valamint a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ, illetve a Művelődési Intézmények Gazdasági, Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezetének felügyelete.

A korábban átruházott polgármesteri hatáskörök döntő részét a közlemény szerint ezután Illés Károly alpolgármester látja el, míg a pénzügyek és a költségvetés tekintetében a jogokat a továbbiakban a polgármester gyakorolja. A hatáskörmegvonáshoz a közlemény nem fűz indoklást.

A szombathelyi városi közgyűlés legutóbbi, az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésén Molnár Miklós alpolgármester megszavazta a napirendet, ezzel pedig lehetővé tette, hogy a „túlóratörvénnyel” kapcsolatban ellenzéki kezdeményezésre elfogadjanak két olyan közgyűlési határozatot, amely a kormánypárti városvezetés szerint „értelmetlen volt és egyedül a politikai hangulatkeltésre” szolgált.

A határozatok szerint Szombathelyen a száz százalékos önkormányzati tulajdonú cégeknél nem lehet a korábbinál több túlórát elrendelni. Felkérték Hende Csabát, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét arra, kezdeményezze a munka törvénykönyvének módosítását a korábbi túlóraszabályokhoz való visszatérés érdekében.

Puskás Tivadar polgármester a megyei napilapnak adott interjújában a közgyűlésben történtekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Molnár Miklós elárulta azt a polgári, jobboldali közösséget, amelyik bizalmából listás képviselői helyet szerzett 2014-ben. Molnár átállt a szocialistákhoz, és felrúgta azt az írásos megállapodást, amelyet a Fidesz-KDNP pártszövetséggel kötött”.

A szombathelyi városi közgyűlésben a polgármesterrel együtt 10 szavazata van a Fidesz-KDNP frakciónak, 9 szavazata az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt frakciónak, egy a Jobbik képviselőjének egy pedig a Pro Savaria Egyesület képviselőjének. Az írásos megegyezés szerint Molnár Miklós a közgyűlések előtt egyeztet a városvezetéssel és az egyeztetett előterjesztéseknél szavazatával támogatja a döntéseket.

A megyei napilap hasábjain a Polgári Egyesület Szombathelyért civil szervezet azonnali lemondásra szólította fel Molnár Miklóst.

Az alpolgármester az MTI-vel közölte: nem kívánja kommentálni a polgármesteri hivatal közleményében foglaltakat, mivel azonban szavai szerint Puskás Tivadar polgármester folyamatosan „valótlanságokat állít, ezért őt nyilvános bocsánatkérésre szólítja fel”.

MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
MTI Hírfelhasználó