Az ellenzéki sajtó kiforgatta a Kúria döntését
2019. január 18. 21:10

Szenzációként tálalta több ellenzéki hírportál is a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György és Bárándy Gergely perének eredményét. Matolcsy azután indított pert, hogy 2016-ban az akkori MSZP-s képviselő közpénz lopásával vádolta meg. A jogerős ítélet szerint Bárándy véleményt fogalmazott meg, ezért nem lesznek jogi következményei.

„Nem a nemzeti bank munkatársai vagy általában a nemzeti bank lopta el a közpénzt, hanem ön és az ön környezete, és az ön családja…” – csaknem három éve, 2016 májusában közpénz ellopásával vádolta meg parlamenti felszólalásában az akkor még az MSZP színeiben politizáló Bárándy Gergely a jegybank elnökét.

Matolcsy György válaszul jó hírnév megsértése miatt pert indított a szocialista országgyűlési képviselő ellen, mert álláspontja szerint ilyen vádakat még közszereplőként sem kell eltűrnie.

Bő kétéves pereskedés után a napokban a Kúria hozott harmadfokon jogerős ítéletet, amely szerint Bárándy Gergely véleményt fogalmazott meg, ezért kijelentésének nem lesznek jogi következményei.

Ezután szinte az összes ellenzéki médium ugyanúgy tálalta a hírt: szerintük ki lehet mondani, hogy Matolcsy György közpénzt lopott.

Az MNB elnökének ügyvédje szerint a médiahíresztelésekkel ellentétben nem lehet azt mondani Matolcsy Györgyről, hogy közpénzt lopott. Buczkó Péter kifejtette: az ítélet legfeljebb úgy értelmezhető, hogy adott közéleti szereplők között, adott szituációban, adott szövegkörnyezetben a bíróság nem jogsértőnek, hanem jogszerűnek minősítette ezt a kifejezést. Mint mondta, ez nem jelenti azt, hogy bárki, bármikor, bármilyen körülmények között használhatná ezt a kifejezést.

Az pedig az eljárás során fel sem merült, hogy Matolcsy György lopott volna vagy bármiféle bűncselekményt követett volna el – hangsúlyozta az ügyvéd. Hozzátette: a bíróság meglátása szerint Bárándy Gergely csak véleményt mondott Matolcsy Györgyről.

Matolcsy György ügyvédje jelezte: nem kizárt, hogy az Alkotmánybíróságnál kérik az ítélet megsemmisítését, mert szerintük a döntés számos eljárási jogszabálysértést tartalmaz, például Bárándy Gergely és jogi képviselője hiányos dokumentumokat nyújtott be bizonyítékként, és olyan iratokat is bemutattak, amelyek semmilyen összefüggésben nem álltak a perrel.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • Magyarország erősíteni akarja kapcsolatait a keleti országokkal
    Megváltozott Kelet és Nyugat egyensúlyának helyzete, de Magyarország ebben az új helyzetben nem veszélyt lát, hanem lehetőségeket, amelyeket a keleti országokhoz fűződő egyre erősebb kapcsolatok építésével akar kihasználni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kazahsztánban.
  • Egymillió felett van a támogatók száma
    A Fidesz—KDNP európai parlamenti kampánya során eddig 1,150 mil­lióan írták alá Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos bevándorlásellenes programját. Lapunk értesülése szerint április 29-től hivatalosan is megkezdődik a kormánypárti politikusok országjárása.
  • Konzervatív demokráciát teremtünk
    Konzervatívként azonban a konzervativizmus győzelméért kell dolgoznunk. Nem a dogma, hanem a nemzet és annak tagjai érdekében. A normalitás, a teremtett világ védelmében.
MTI Hírfelhasználó