Elpártolt Madurótól a washingtoni katonai attasé
2019. január 27. 09:27

A Venezuelát az Egyesült Államokban a legmagasabb katonai szinten képviselő diplomata helyi idő szerint szombaton jelentette be döntését, miszerint a Washingtonban akkreditál katonai attasé elpártol a Maduro-kormányzattól. A bejelentéshez egy videoüzenetet is csatolt hozzá, a venezuelai fegyveres erőkhöz intézett felhívással.

„A venezuelai nép nevében beszélek, és különösképpen a testvéreimhez fordulok országom fegyveres erőinek a soraiban: ismerjék el Venezuela egyetlen legitim elnökének Juan Guaidót” – mondta José Luis Silva ezredes a felvételen, amely a washingtoni irodájában készült, háttérben a venezuelai zászlóval.

Az ezredes a brit hírügynökségnek is megerősítette, hogy a továbbiakban nem ismeri el Nicolás Madurót, és szabad választást követel.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője az attasé disszidálását annak az elvnek a példájaként jellemezte, hogy „a fegyveres erők szerepe az alkotmányos rend védelme, nem pedig a diktátorok támogatása, és a saját népének az elnyomása”.

Caracas felfüggesztette az amerikai diplomaták távozására vonatkozó követelését

Venezuela 30 napot adott arra, hogy a felek úgynevezett érdekképviseleti irodát hozzanak létre a kapcsolatok fenntartására. Hasonló kapcsolattartási forma volt érvényben az Egyesült Államok és Kuba között, míg Barack Obama előző amerikai elnök helyre nem állította a diplomáciai viszonyt a kommunista szigetországgal.

Nicolás Maduro szocialista elnök szerdán kiutasította az amerikai diplomatákat Venezuelából, három napot adva nekik a távozásra. Döntése oka az volt, hogy Washington – több más országgal egyetemben – elismerte a latin-amerikai ország elnökének az ellenzéki többségű parlamentet vezető Juan Guaidót. Guaidó egy tüntetésen Venezuela ideiglenes elnökének kiáltotta ki magát. Maduro puccskísérletnek nevezte a történteket.

A Miraflores Elnöki Sajtóiroda által közreadott képen Nicolás Maduro venezuelai elnök (k) beszél támogatóihoz Caracasban 2019. január 23-án. Ezen a napon százezrek vonultak utcára Venezuela több nagyvárosában, követelve Nicolás Maduro államfő lemondását, valamint azt, hogy az ellenzéki többségű parlament elnökét, Juan Guaidót nevezzék ki elnöknek.  A kormányellenes tüntetésekben eddig legkevesebb 13-an vesztették életüket. MTI/EPA/EFE/Miraflores Elnöki Sajtóiroda/Marcelo Garcia

A Miraflores Elnöki Sajtóiroda által közreadott képen Nicolás Maduro venezuelai elnök beszél támogatóihoz Caracasban (Fotó: MTI/EPA/EFE/Miraflores Elnöki Sajtóiroda/Marcelo Garcia)

Már nem tekintik elnöknek Madurot

Az amerikai kormány jelezte, hogy nem tesz eleget Maduro követelésének, akit már nem tekint Venezuela elnökének, és nem áll szándékában hazahívni diplomatáit.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén leszögezte: Donald Trump amerikai elnök és ő maga is azt várja, hogy diplomatáik a bécsi konvenció értelmében továbbra is védelmet élvezzenek. „Ne teszteljék az Egyesült Államok polgárai megvédésére vonatkozó eltökéltségét” – tette hozzá.

Az ENSZ-től kért segítséget Juan Guaidó 

António Guterres ENSZ-főtitkártól kért segítséget a venezuelai humanitárius válság kezelésére az ellenzéki többségű parlamentet vezető Juan Guaidó szombaton a Twitteren is közzétett levelében.

„Azért írok, hogy kérjem az ENSZ-t és a humanitárius segélyezésért felelős összes ügynökséget a korai támogató és válságkezelő mechanizmusok életbe léptetésére” – írta Guaidó, aki a napokban egy tüntetésen Venezuela ideiglenes elnökének kiáltotta ki magát.

A politikus szerint a nemzetközi közösség összefogására van szükség az akut válság kezelésére, amelynek több millió áldozata van, akik nap mint nap hiányt szenvednek az egészségügyi ellátás, az oktatás vagy az élelmezés terén.

Gazdasági zuhanórepülésben az ország

A világ legnagyobb olajtartalékaival rendelkező Venezuela évek óta gazdasági zuhanórepülésben van az olajárak csökkenése miatt. Az országot hiperinfláció, élelmiszer- és áruhiány, valamint az alapvető szolgáltatások akadozása jellemzi.

A több ország által elnöknek elismert Guadió megjegyezte, hogy a közeljövőben meghívja a nemzetközi közösség képviselőit Venezuelába, hogy kidolgozhassák a legjobb stratégiát a humanitárius segítségnyújtás finanszírozására az átmeneti időszakban, valamint az újjáépítés és nemzeti megbékélés leghatékonyabb módját.

Az ENSZ megerősítette, hogy Michelle Bachelet emberi jogi főbiztos a latin-amerikai országba látogat, bár útjának időpontjáról és részleteiről egyelőre mit sem tudni.

hirado.hu - MTI
Címkék: