Merkel nem ért egyet Trumppal Szíria ügyében
2019. február 10. 16:21

Az Iszlám Állam terrorszervezet továbbra is fenyegetést jelent Szíriában – mondta Angela Merkel, aki ezzel reagált Donald Trump a héten tett nyilatkozatára.

Az Iszlám Állam ellen küzdő globális koalíció külügyminiszteri tanácskozásán Washingtonban az amerikai elnök arról beszélt, hogy közeli az Iszlám Állam nevű terrorszervezet teljes felszámolása Irakban és Szíriában, és felvetette az amerikai csapatok kivonásának lehetőségét.

Angela Merkel pénteken Berlinben a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) új központjának felavató ünnepségén elmondta, hogy  a terrorszervezet  „szerencsére kiszorult a területéről”, de nem „ tűnt el teljesen” Szíriából – számolt be a Politico.

Merkel szerint az BND előtt álló  fő prioritások között a szíriai helyzet nyomon követése mellett a  kiberbiztonsági fenyegetéseket és az álhírek terjedését nevezte, amelyek a demokratikus választások szabotálásához vezethetnek.

hirado.hu
Címkék:
  • Az állam a legrosszabb tulajdonos...
    „Az állam a legrosszabb tulajdonos” – ismételgette mantraként számos külföldről megfizetett – fölbérelt – politikus a kilencvenes években. Sokan bedőltek nekik, mert ez a külföldi propagandaközpontban megfogalmazott mondat nagyon hatásos volt. Négy évtizednyi kommunista uralom után jól hangzott.
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Soha nem fogjuk feláldozni egyetlen nemzeti közösségünket sem
    A magyar polgári kormány sohasem fogja feláldozni a nagyhatalmi erőpolitika napi érdekeinek oltárán egyetlen nemzeti közösségét sem, és ilyet más államoktól sem várna el soha – jelentette ki Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az Ungvárhoz közeli Palágykomoróc magyar kormánytámogatással felújított református templomának ünnepélyes átadásán.
  • Borotvaélen táncol Európa leendő nagyasszonya
    Holnap szavaz az Európai Parlament arról, hogy elfogadja-e az Európai Tanács jelöltjét, Ursula von der Leyent az Európai Bizottság új elnökének. Az továbbra is kérdéses, hogy a német politikusnak meglesz-e a szükséges támogatása.
  • Tusványos „rendszerváltó intézmény”
    Egyedülálló műfajt teremtett az idén 30 éves Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos), amikor ötvözte a szabadegyetemi és a fesztiváljelleget – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hétfőn, a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó