Budapestre érkezett az Egyesült Államok külügyminisztere
2019. február 11. 13:06
Fővárosunkban kezdte meg európai körútját Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere. Legutóbb nyolc éve járt amerikai külügyminiszter Magyarországon, így a mostani látogatás egyértelműen mutatja, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok jól működnek, és a térségben kiemelten fontosak vagyunk Washington számára. Nyolc év után először érkezett amerikai külügymminiszter Budapestre. Mike Pompeo európai turnéjának első pontja a magyar főváros. Mindez azt mutatja,Magyarország szerepe jelentősen felértékelődött a közép-európai térségben, és a kontinensen, erre pedig már Washingtonban is odafigyelnek – olvasható az Origo elemzésében.
 
Pompeo mostani látogatásának többek között a jelentőségét az adja, hogy a korábbi Obama-adminisztráció idején ideológiai okokból elhidegülő amerikai-magyar politikai kapcsolatok Donald Trump győzelmét követően ismételten a korábbi szintet érték el. A magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok a korábbi években a politikai viták ellenére is kiválóak voltak, de a 2017-es adminisztráció hivatalba lépésével ez tovább fejlődött. A mostani látogatás előtt érdemes azt is megemlíteni, hogy az Egyesült Államok mellett Magyarország az elsők között utasította el az ENSZ migránspaktumát. Mindez szintén javította a politikai kapcsolatokat, aminek a betetőzése a mostani külügyminiszteri látogatás.
Origo
Címkék:
MTI Hírfelhasználó