ITM: fővárosi szinten egyeztetnek a repülőtéri zajterhelésről
2019. február 12. 09:08

Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére január óta zajlanak egyeztetések a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér működésével összefüggő zajterhelésről a Fővárosi Önkormányzat, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Budapest Airport Zrt., a HungaroControl Zrt. és az érintett civil csoportok képviselőinek bevonásával - közölte az ITM kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták: a megbeszélések célja minden reális intézkedési lehetőség vizsgálata, amelyek révén a működési keretfeltételek között a lehető legnagyobb mértékben vehetők figyelembe a Budapesten és a környező településeken élők igényei.

Mint felidézték, a fővárosi repülőtéren uniós rendeletben rögzített követelmények miatt tavaly léptek életbe szigorúbb szabályok, a változások elmaradása kötelezettségszegési eljárást eredményezhetett volna Magyarországgal szemben.

"Az új előírások nyomán a repülőtér zaja a korábbiaknál kevesebb kerületet és lakost érint. A terhelés azonban eltérően oszlik meg az egyes területek között, ezért indokolt a megvalósítható javaslatokról fővárosi szinten egyeztetni" - áll a közleményben.

MTI
Címkék:
  • Brüsszel a magyar határvédelemre nem, de a Soros-szervezeteknek ad pénzt
    Brüsszel másfél éve tett ígéretével ellentétben még mindig nem adott egyetlen fillért sem a magyar határvédelemre, miközben a bevándorlást támogató „Soros-szervezeteket” bőkezűen támogatja – mondta a kormányszóvivő szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón.
  • A várnegyed sorsa minden magyar ügye
    Teljes magasságáig visszaépül az egykori Honvéd Főparancsokság. Újjáépül a kommunisták által lerombolt egykori Külügyminisztérium és József főherceg palotája. Átadják a Lovardát, a Főőrség épületét, valamint a Stöckl-lépcsőt. Megújulnak a várba vezető utak, sétányok, lépcsők, és óriásliftek is épülnek. Fodor Gergely várkapitánnyal, a Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztossal beszélgettünk.
  • Kereszténydemokrácia újratöltve
    Bájos, amikor ellenzéki megmondóemberek és politikai outsiderek határozzák meg, mi (nem) a kereszténydemokrácia.
MTI Hírfelhasználó