Nem kér Merkelből a keletnémet CDU-vezetés
2019. február 19. 11:28

Eltanácsolták Angela Merkelt vezető kelet-németországi kereszténydemokrata politikusok attól, hogy mellettük kampányoljon az idei tartományi választások előtt. Ez annál is kellemetlenebb a kancellár számára, mivel maga is az egykori NDK-ban nőtt fel, később pedig hét éven keresztül állt keleten egy tartományi CDU-szervezet élén.

A könnyeivel küszködött a hét végi, müncheni biztonságpolitikai konferencián Angela Merkel: a beszéde végén felcsattanó vastaps már a búcsúzó kancellárnak is szólt.

A búcsú tavaly kezdődött meg, amikor a német kormányfő lemondott pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki posztjáról, a legvége azonban akkor következik majd be, amikor – Merkel szerint legalábbis 2021-ben – a Bundestag új kancellárt választ Németország élére. Mindenesetre minapi nyilatkozataikkal vezető keletnémet politikusok csak felgyorsították a folyamatot, amikor Merkel értésére adták: nem szívesen látnák mellettük kampányolni azokban a tartományokban, amelyekben az idén választásokat tartanak. Az ősszel Brandenburgban, Szászországban és Türingiában voksolnak a tartományi gyűlés tagjaira, és a legutóbbi felmérések szerint a CDU mindhárom helyen legfeljebb pár százalékponttal előzi meg az Alternatíva Németországnak (AfD) elnevezésű bevándorlásellenes jobboldali pártot.

– Nem segítség nekünk, ha fellép a kancellár Szászországban – mondta Matthias Rössler, a tartományi gyűlés elnöke.

– Hozzáadott értéket valószínűleg nem képviselne – fogalmazott ugyanezzel kapcsolatban Michael Heym, a CDU türingiai frakcióvezető-helyettese. Más az AfD-párti ellentüntetőktől zárná el Merkelt.

Chemnitz se nem szürke, se nem barna. Tiltakozók Chemnitzben a kancellár tavalyi látogatásakor Fotó: Reuters

– Piactéri események nem lesznek. Mindenre zárt helyen kerül majd sor – mondta Mike Mohring, a kereszténydemokraták türingiai vezetője. Merkel Hamburgban született, de lelkész apja áthelyezése nyomán az egykori NDK-ban nőtt fel, szerzett diplomát, majd lett politikus: 1993 és 2000 között a CDU mecklenburg–előpomerániai tartományi szervezetének elnöke volt. De a keleti megítélése nem jó – ez derült ki a tavalyi, chemnitzi késeléses gyilkosság után is. Ennek elkövetésével migránsokat vádoltak meg, majd Merkel arról beszélt, a helybéliek embervadászatot folytattak a külföldinek kinézők után.

Ettől Hans-Georg Maassen, a német alkotmányvédelmi hivatal akkori elnöke elhatárolódott, koalíciós válságot is kirobbantva. Amikor Merkel – hónapokkal később – ellátogatott a szászországi városba, a távozását követelő jobboldali tüntetők fogadták.

Félnek nyíltan beszélni az emberek

Számos politikus, mindenekelőtt keleten, nem fogja fel a polgárok gondjait – mondta a német alkotmányvédelmi hivatal volt elnöke az első beszédben, amelyet tavalyi leváltása óta tartott. A CDU Értékunió elnevezésű, konzervatív platformjának rendezvényén Hans-Georg Maassen úgy fogalmazott: – Sokan félnek attól, hogy szabadon kifejtsék a véleményüket. Nem akarják, hogy a jobboldali sarokba helyezzék őket. De ha az lesz a benyomásuk, hogy nem fejthetik ki a véleményüket, mert ezt tabusították, akkor demokráciaprobléma áll fent – mondta, a beszámolók szerint nagy tapsot váltva ki szavaival. Nemrég Stefan Kretzschmar világhírű (kelet)német kézilabdázó keltett vihart, amikor azt mondta: nincsen véleményszabadság Németországban.

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó