Világzenei mini fesztivál kezdődik a Fonóban
2019. február 20. 11:45

Február 21. és 23. között mini fesztivállal készül a Fonó Budai Zeneház: a Fonó Selection programjain a zeneház a legizgalmasabb világzenei produkciókból hallhat válogatást a közönség.

A sorozat a Góbé és a PásztorHóra táncházával indul, majd a Meybahar görög-örmény zenekar estjével folytatódik pénteken, végül szombaton öt különböző formáció muzsikái töltik be a házat - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Kopcsik Márton zenész, a Meybahar zenekar alapító tagja elmondta: formációjuk tradicionális alapú világzenét játszik, sokat merítenek görög, török és különböző kis-ázsiai kultúrák zenei világából.

A magyar-görög zenekar, Marilia Pilti görög szantúrijátékán (a cimbalom rokona) és Kopcsik Márton saját fejlesztésű zengőhúros brácsajátékán alapszik.

A pénteki koncerten öttagú formációban lépnek fel, köztük lesznek a külföldről meghívott zenészbarátaik, például Haig Yazdjian, a Görögországban élő, örmény származású és szíriai születésű énekes, valamint Yann Keerim görög zongorista is - ismertette a műsort Kopcsik Márton.

MTI
Címkék:
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Formálódik a magyar 5G stratégia
    Az 5G napjaink egyik legnagyobb hatású technológiai újdonsága, amely az állampolgárok és a vállalkozások mindennapi életét alapjaiban megváltoztató innovatív termékek, szolgáltatások és üzleti modellek elterjedését teszi lehetővé. Kiemelt cél a piacképes üzleti modellek és technológiai megoldások kidolgozására alkalmas, világszínvonalú kutatás-fejlesztési és innovációs környezetek és tesztrendszerek létrehozása is.
  • Magyar állami cél a Kárpát-medence fejlesztése
    Magyar többségű, nagy történelmi múltú településekről van szó, ahova ugyancsak el kell vinni azt az üzenetet, hogy Magyarország minden magyarra számít abban a nemzetépítésben, amelynek lényege, hogy közös hazánknak tekintve a Kárpát-medencét mindannyian egy nemzeti közösség tagjai vagyunk.
  • A vörös diktatúra 133 napja
    Szamuely Tibor: "A vértől nem kell félni, a vér acél: erősíti a szívet, erősíti a proletáröklöt. Hatalmassá fog bennünket tenni a vér. A vér lesz az, ami az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani az egész burzsoáziát.”
MTI Hírfelhasználó