Kozma Imre: nyolc éve segít Szíriában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
2019. február 27. 11:56

Nyolc éve segít Szíriában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Agnes Mariam de la Croix nővér segítségével, aki Aleppóban a máltaiak által felújított és kibővített kórház működtetője - mondta Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat alapító elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.

Agnes Mariam de la Croix karmelita szerzetes, aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat meghívásra érkezet az országba, a műsorban kijelentette, a helyi közösség nagyon hálás a szeretetszolgálatnak, hogy munkájukkal a szír népnek valódi, fontos segítséget biztosítanak.

Elmondta: a szeretetszolgálat a gyerekek segítésével kezdte munkáját. Ennek részeként többek között arra törekedtek, hogy a kiskorú lányokat ne kényszerítsék házasságba az Iszlám Állam ideológiájának megfelelve. A projekt sikere után az egészségügyi segítségnyújtásra koncentráltak Aleppóban és környékén, amely terület több mint három évig a szélsőséges szervezet ellenőrzése alatt állt. Vásároltak egy mobilklinikát is, amely alapvető egészségügyi szolgáltatásokat nyújt a vidéki településeken is - fűzte hozzá.

A karmeliták kolostora kilencven kilométerre van Damaszkusztól, onnan indulva egész Szíriában segítenek, megkülönböztetés nélkül a leginkább rászorulóknak - hangsúlyozta Agnes Mariam de la Croix.

MTI - M1
Címkék:
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
MTI Hírfelhasználó