Postakocsis kirándulások Keszthely környékén
2019. március 2. 16:48

A budapesti Utazás kiállításon mutatta be a nagyközönségnek a Helikon Kastélymúzeum azt a magyar-szlovén projekt keretében újonnan építtetett postakocsit, amelyen a nyáron induló lovas kocsis túrák során utazhatnak majd az érdeklődők Keszthelyen és környékén - közölte az intézmény az MTI-vel.

A korhű megjelenésű, de a régi idők utazásaihoz képest jóval kényelmesebb kialakítású jármű belső terében négy felnőtt és két gyerek foglalhat helyet, további két-két utast pedig külső üléseken szállíthat. A lovas kocsiban található videó- és audiorendszer segítségével menet közben is érdekes információkkal gazdagodhatnak az utasok.

A sárga-sötétzöld színű, 3,5 méter hosszú, fémküllős kerekű kocsi Tóth Alajos kocsigyártó jászárokszállási műhelyében készült, és két ló húzza majd. A járművet a Lovak világa elnevezésű magyar-szlovén projekt keretében tervezte és készíttette a Helikon Kastélymúzeum, amely régóta működtet Hintómúzeumot is.

Az uniós támogatásból elkészített korhű, de a mai kor kényelmi igényinek megfelelő postakocsi - Fotó: Helikon Kastélymúzeum

Szintén a projekt keretében Keszthelyen és térségében négy túraútvonal várja majd azokat, akik lovas kocsival szeretnék felfedezni a környék látnivalóit. A Festetics-kör elnevezésű útvonal Keszthely város határain belül kínál látványos túrát a főúri családhoz kapcsolódó látnivalók érintésével. A Keszthelyi-hegység természeti értékeinek nyomában elnevezésű út a gyenesdiási Természet Házához, a Nagymezőre és a Festetics Imre állatparkba viszi el az érdeklődőket.

A projektben szintén résztvevő Pannon Egyetem Georgikon Karának túrái a Gyöngyösi csárda és a betyársírok érintésével a zalaszántói Béke sztúpához és a környék több érdekes látnivalójához, illetve a Fenyves allén indulva a Szendrey Júlia-emlékház, a Georgikon lovarda és Fenékpuszta érintésével a Kis-Balatonhoz vezetnek.

A Lovak világa - a fenntartható fejlődés új dimenziója a természeti és kulturális gyöngyszemek határokon átívelő minőségi élményért elnevezésű projekt a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával valósul meg. A projektben a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum és a Pannon Egyetem Georgikon Kara dolgozik együtt a szlovéniai Zavod Nazaj na konja (Vissza a lovakhoz Intézet) és a Rakican-kastély Kutató- és Képzőközponttal (RIS Dvorec Rakican).

A résztvevők korábbi tájékoztatása szerint a közös projekt 818 ezer euróból valósul meg.

MTI
Címkék:
  • Európát akarják megmenteni Salviniék
    Elkezdjük ezt az utazást, amely megmenti Európát. A bürokraták és az Európát régóta irányító bankárok eltemetik az európai álmot – mondta Matteo Salvini olasz belügyminiszter a pártszövetségről. Hozzátette: azokkal szemben akarnak alternatívát képviselni, akik eddig Európát vezették.
  • Sötét játszmák az orosz kémper mögött
    A magyar jogrendszerben a kémkedés mint bűncselekményi kategória a büntetési tételét tekintve nincs jobban fenyegetve, mint egy közepes súlyú adócsalás.
  • Ötezer pályázat az összmagyarságért
    A kormány 1,6 milliárd forintot fordít a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő honfitársaink identitásának megőrzésére.
MTI Hírfelhasználó