Portugália befogad ezer illegális bevándorlót
2019. március 8. 21:41

Portugália kész mintegy ezer menekültet befogadni Görögországból – jelentette be Dimitrisz Vicasz görög migrációügyi miniszter pénteken Facebook-oldalán.

A tárcavezető szerint egy erről szóló bilaterális egyezményt írtak alá a héten. A megállapodás értelmében először száz menedékkérő érkezne Portugáliába. Vicasz szerint főleg nemzetközi védelemre szoruló családokról van szó.

Az aláírt megállapodás egy tavaly októberi egyezmény nyomán született, amelyet Eduardo Cabrita portugál belügyminiszterrel kötöttek Athénban – közölte Vicasz. Az Európai Bizottság jóváhagyta a megállapodást – tette hozzá.

A görög migrációügyi minisztérium szerint az égei-tengeri szigeteken jelenleg 15 300 illegális bevándorló tartózkodik, nagyrészt túlzsúfolt menekülttáborokban.

Különösen Számosz szigetén feszült a helyzet, ahol hivatalosan 650 férőhely van a helyi menekülttáborban, valójában azonban mintegy négyezer ember él rögtönzött sátrakban és konténerekben.

MTI
Címkék:
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Konferencia - a nagy nemzetek mellett nagy gondolatokra is szükség van
    Minden idők legfontosabb kihívásának nevezte a migrációt, valamint az ezzel összefüggő, a helyi és regionális identitás vonatkozásában tapasztalt problémákat a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára vasárnap, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.
  • Orbán: Magyarországon az történik, amit a magyarok akarnak
    Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. "Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett" - fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
  • Semjén: az állam és az egyház együttműködése a járható út
    Nem tudok elképzelni jobb "befektetést" a költségvetési pénzeknek, mint az egyházi intézményekbe történő invesztíció - jelentette ki Semjén Zsolt vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tisztabereken vasárnap.
MTI Hírfelhasználó