Március 15. - Németh Zsolt: Magyarország erősödése kisugárzik környezetére is
2019. március 14. 22:09

A magyar nép ismét kezd  hatalmas kezd lenni, lépésről lépésre szerzi vissza önállóságát, építi  honvédelmét, fejlődik és erősödik, ami kisugárzik környezetére is - hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke csütörtökön, a szlovéniai Lendván, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának központi rendezvényén.

Hozzátette: érezni lehet a Muravidéken is, hogy milyen az, ha egy erős anyaország áll az itt élő magyarok mögött.

Magyarország gazdasági erősödését  egyre inkább kénytelenek elismerni a kételkedők is: az Európai Bizottság, a nemzetközi hitelminősítők, miután a befektetők már régen megtették ezt  éppen a befektetéseikkel - mondta.

Úgy ítélte meg, hogy folyamatosan jobb magyarnak lenni, és 2030-ig sikerül olyan  konkrét célokat elérni, amelyek  térségünket is erősebbé teszik, és környezetük is profitál a fejlődésből.

"Ennek az erősödő Magyarországnak fontos Európa. Európa a jövőnk, ezért óvjuk, szeretjük, védjük, mint sajátunkat" - húzta alá.

Mint mondta: ma Európa a nemzeti érzés reneszánszát éli, ugyanakkor sokan elvitatják ezt Európa népeitől.

"Mi ebben vitatkozunk, a nemzetekben erőforrást látunk" - tette hozzá.

Mind kifejtette: az eltérően fejlődő régiók szokásos ütközésén túl meg kell küzdeni a migráció problémájával, feszítő társadalmi ellentétekkel, a régóta megszokott politikai átrendeződéssel és Európa gazdasági rendjével. "De a szabad európai népek épp azért társultak az Európai Unióban, hogy közösen győzzék le a közös problémákat" - szögezte le.

A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az ünnepség előtt találkozott a muravidéki magyar önkormányzatok elnökeivel és a térség magyar intézményeinek vezetőivel, majd kétoldalú tárgyalásokat folytatott Nemec Matjazzsal, a szlovén nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnökével.

A találkozót követően a helyi sajtónak úgy nyilatkozott: a két ország kétoldalú kapcsolatai kiemelkedően jók.

Mint mondta:  az  évforduló alkalmat ad arra, hogy megmutathassák, milyen utat jártak be a magyarok és a szlovének, és hogy ezt a fajta történelmi megbékélést, amely a magyar-szlovén kapcsolatokat is jellemzi, fel tudják mutatni a külvilág számára. "Csak akkor lehetünk sikeresek a jövőben, ha elszámolunk a múlttal" - húzta alá.

Leszögezte: az elkötelezettség a két ország kisebbségi közösségei mellett, a közös Európa-politika és a külpolitikának számos hasonlósága szoros együttműködést kötelezi Magyarországot és Szlovéniát, a törvényhozások szintjén is.

MTI
Címkék:
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Formálódik a magyar 5G stratégia
    Az 5G napjaink egyik legnagyobb hatású technológiai újdonsága, amely az állampolgárok és a vállalkozások mindennapi életét alapjaiban megváltoztató innovatív termékek, szolgáltatások és üzleti modellek elterjedését teszi lehetővé. Kiemelt cél a piacképes üzleti modellek és technológiai megoldások kidolgozására alkalmas, világszínvonalú kutatás-fejlesztési és innovációs környezetek és tesztrendszerek létrehozása is.
  • Magyar állami cél a Kárpát-medence fejlesztése
    Magyar többségű, nagy történelmi múltú településekről van szó, ahova ugyancsak el kell vinni azt az üzenetet, hogy Magyarország minden magyarra számít abban a nemzetépítésben, amelynek lényege, hogy közös hazánknak tekintve a Kárpát-medencét mindannyian egy nemzeti közösség tagjai vagyunk.
  • A vörös diktatúra 133 napja
    Szamuely Tibor: "A vértől nem kell félni, a vér acél: erősíti a szívet, erősíti a proletáröklöt. Hatalmassá fog bennünket tenni a vér. A vér lesz az, ami az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani az egész burzsoáziát.”
MTI Hírfelhasználó