Nincs olyan elnyomás, amivel a magyarokat meg lehet törni
2019. március 15. 16:53

Őseink 1848-ban megmutatták, hogy nincs olyan mértékű elnyomás, amivel minket, magyarokat meg lehet törni - hangsúlyozta Bocskor Andrea kárpátaljai fideszes európai parlamenti képviselő pénteken Munkácson, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi ünnepségén, az 1849. áprilisi győztes podheringi csata emlékművénél.

A politikus hozzátette: elődeink áldozata nemcsak a pillanatnyi politikai helyzetnek szólt, hanem örök mércét állított fel hazaszeretet, hősiesség és tettrekészség terén. Mint kifejtette, március 15. arra is emlékezteti a kárpátaljai magyarokat, hogy a történelem ma is íródik.
   
"A szabadság, melyért őseink harcoltak, ugyanaz a szabadság, melyet nekünk itt és most őriznünk és védenünk kell. Különösen ma, amikor azt kell tapasztalnunk, hogy nagy erők vannak mozgásban azért, hogy a nemzettudatot, az összetartozás érzését fellazítsák és lebomlasszák" - emlékeztetett. Az előkészületben lévő, jogfosztó ukrán nyelvtörvényre utalva rámutatott arra, hogy "az ukrán kormány jogszűkítő törvényekkel támadja a kisebbségeket, nem kevesebbet, mint az anyanyelvünket véve célkeresztbe". Mivel a nyelv a nemzet lelke, ezért aki egy népet az anyanyelvén keresztül támad, az a legsebezhetőbb, legszemélyesebb pontján sérti - mondta.
   
A nyelv fontosságáról szólva Bocskor Andrea kiemelte: a nyelv megőrzéséért "küzdünk mi, maroknyi magyar most is itt Kárpátalján, amikor úgy tűnik, az ukrán vezetés feltett szándéka az asszimiláció, Európa döntéshozói pedig süketek a nemzeti kisebbségek problémái iránt és láthatóan többet foglalkoznak az idegen kontinensekről érkezett bevándorlók védelmével, mint az őshonos népcsoportokkal" - húzta alá.

Az EP-képviselő kijelentette: "ne hagyjuk, hogy a nyelvünket és ezen keresztül a magyarságunkat az ukrán kormány szisztematikus lépésekkel, politikai manőverezéssel korlátok közé szorítsa és a magyar ajkúakat másodrendű állampolgárokká minősítse! Ne hagyjuk, hogy jövőre ilyenkor már ukránul kelljen emlékeznünk azokra, akik az életüket áldozták a magyar népért!"

Kárpátalja magyarsága pénteken megyeszerte ünnepi rendezvényeken emlékezik az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójára. A Felső-Tisza-vidéki magyarok Técsőn Kossuth Lajos szobránál tartották meg ünnepségüket, Nagyszőlős magyarsága Perényi Zsigmondnak, a szabadságharc mártírjának a szobránál emlékezett, ahol az ünneplőket Bocskor Andrea köszöntötte.

Beregszászon hagyományosan a Petőfi-szobornál ünnepelt a város és a hozzá tartozó járás magyarsága az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) szervezésében. A rendezvényen Íjgyártó István, Magyarország kijevi nagykövete mondott beszédet. Ungváron a magyarok 30 év óta először nem a város központi terén álló Petőfi-szobornál, hanem Magyarország ungvári főkonzulátusának udvarán tartják meg késő délután - Íjgyártó István nagykövet részvételével - március 15-i megemlékezésüket, mert a Petőfi téren Petro Porosenko ukrán államfő tart elnökválasztási kampánygyűlést.
 

MTI
Címkék:
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Konferencia - a nagy nemzetek mellett nagy gondolatokra is szükség van
    Minden idők legfontosabb kihívásának nevezte a migrációt, valamint az ezzel összefüggő, a helyi és regionális identitás vonatkozásában tapasztalt problémákat a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára vasárnap, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.
  • Orbán: Magyarországon az történik, amit a magyarok akarnak
    Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. "Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett" - fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
  • Semjén: az állam és az egyház együttműködése a járható út
    Nem tudok elképzelni jobb "befektetést" a költségvetési pénzeknek, mint az egyházi intézményekbe történő invesztíció - jelentette ki Semjén Zsolt vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tisztabereken vasárnap.
MTI Hírfelhasználó