Az olajpiac legnagyobb kockázatát Venezuela jelenti
2019. március 20. 13:59

Az olajpiac legnagyobb kockázatát a gazdasági és politikai válságba került Venezuela jelenti - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Hozzátette: a világ legnagyobb olajtartalékával rendelkező Venezuela komoly olajexportáló, és elsősorban az Egyesült Államok fontos beszállítója.

Ha Venezuela visszatér a válság előtti termelői szintjéhez, akkor a jelenlegi olajpiaci egyensúlyt biztosító alternatív többletkitermelési-forrásokból kell visszavenni - mondta a MÁSZ főtitkára.

Emellett az Irán elleni szankciók is komoly hatással lehetnek a kőolaj piaci árára - jegyezte meg Grád Ottó.

MTI - M1
Címkék:
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Hollywoodi csőcselék a demokrácia ellen
    Jót derülhetnénk rajta, de az emberiségellenes akcióban óriási a kockázat. Megszűnhet a demokrácia mint az egyik már-már utolsó rendező elv. Egy antihumánus propagandaközpont fölbérelte az agyonfizetett söpredéket, hogy hisztériázzanak a demokrácia ellen.
  • Gyurcsány Ferenc markában a szocialista szavazók
    Az európai parlamenti választásokon elért eredményének köszönhetően a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc minden korábbinál közelebb került ahhoz, hogy stabilan a baloldal vezető, sőt idővel kizárólagos erejévé váljon. A jelenség részben a politikai környezet számukra kedvező alakulásával, részben pedig tudatos taktikai döntések sorával magyarázható – írja legfrissebb közleményében a Századvég.
  • Milyen tényezők befolyásolják a magyar gazdaság növekedését?
    A várakozásokat meghaladó mértékben, 5,3 százalékkal bővült a magyar gazdaság az első negyedévben. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzésében ismét felfelé módosította várakozásait, így idén 4,3, jövőre pedig 3,7 százalékos gazdasági bővülésre számít.
  • Egymásnak esett a finisben a DK és a szocialista párt
    A DK elnökének korábbi, Karácsony Gergelyt támogató nyilatkozatait ollózták össze vélhetően a zuglói polgármester kampánystábjának tagjai úgy, mintha Gyurcsány Ferenc jelenleg is mellette állna az ellenzéki főpolgármester-jelölti küzdelemben. Ezeket a nyilatkozatokat automatikus telefonhívásokkal juttatták el a választókhoz.
MTI Hírfelhasználó