Brexit - Magyarország is a rendezett kilépésben érdekelt
2019. március 20. 22:59

Magyarországnak is fontos érdeke, hogy rendezett legyen a Brexit, a britek kilépése az Európai Unióból (EU) - jelentette ki a Miniszterelnökség európai uniós ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.

Schmitt Pál Péter a magyarországi brit nagykövetség eseményén szólalt fel, amelynek célja az volt, hogy tényszerű tájékoztatást adjon a briteknek arról: a Brexit után milyen feltételek mellett tartózkodhatnak Magyarországon, miként vállalhatnak munkát és férhetnek hozzá a szociális ellátásokhoz.

A helyettes államtitkár angol nyelvű beszédében felidézte, hogy a magyar parlament kedden törvényt fogadott el a rendezetlen brit kilépés esetére. A brit állampolgárok három év tartózkodás után gyors és egyszerű eljárás keretében lesznek jogosultak arra, hogy nemzeti letelepedési engedélyt szerezzenek, amely a magyar állampolgárokéval egyenlő bánásmódot jelent majd egyebek mellett a szociális biztonság területén - tette hozzá, megjegyezve: a kormány a dokumentum ingyenességén is gondolkodik.

Schmitt Pál Péter jelezte, hogy kilencven napnál rövidebb tartózkodás esetén semmiképpen nem lesz vízumkötelezettség.

A kabinet honlapot is indított, amelynek célja, hogy hasznos, aktuális, érthető információkat közöljön a britekkel mind a megállapodás nélküli, mind a megállapodásos Brexit forgatókönyvére.

Megjegyezte: a weboldal sok kérdéssel foglalkozik, így egyebek mellett a munkaviszony, az oktatás és a vezetői engedély ügyével is.

Lehet, hogy néhány témát nem sikerült tisztázni, a kormány azonban minden problémára válaszolni akar, ezért a helyettes államtitkár arra biztatta a jelenlévőket, hogy igény esetén keressék fel a kabinet képviselőit.

Schmitt Pál Péter szerint nem szabad hátradőlni, mert sok forgatókönyv elképzelhető, és mindegyikre fel kell készülni.

A kormány érdeke, hogy kölcsönösségi alapon mind a nagy-britanniai magyarok, mind a magyarországi britek védelme biztosított legyen - hangoztatta a helyettes államtitkár.

Iain Lindsay budapesti brit nagykövet arra hívta fel a figyelmet: a Brexit napjáig mindenképpen intézzék el, hogy rendben legyenek a papírjaik, jogszerű legyen magyarországi tartózkodásuk.

Ha még nem regisztráltak, akkor azt a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnál kell megtenniük - jelezte.

Arra buzdította az érintetteket, hogy kövessék figyelemmel a nagykövetség honlapját, valamint a közösségi médiában fenntartott csatornáit.

Iain Lindsay úgy fogalmazott: megérti, hogy nehéz idők járnak a britekre nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában, ugyanakkor munkatársaival és a magyar kormánnyal közösen keményen dolgozott azért, hogy enyhítse a bizonytalanságot.

Arra szólították fel az EU-s tagországokat, hogy rendezetlen Brexit esetén védjék meg az Egyesült Királyság polgárainak jogait - mondta.

Magyarország volt az egyik első állam, amely bejelentette, hogy kölcsönösségi alapon tervezi megóvni a britek státusát - emlékeztetett a nagykövet, szimpatikusnak és támogatónak nevezve ezt az attitűdöt.

Iain Lindsay kijelentette: úgy gondolják, hogy megállapodás elérésével lenne a legjobb elhagyni az EU-t.

MTI
Címkék:
  • Életben akar maradni – rasszista!
    A híres brit történész, Paul Johnson már 1983-ban megírta: „Ám a hetvenes évekre az ENSZ korrupt és demoralizált szervezet lett, és rosszul átgondolt beavatkozásaival inkább előmozdította, mint gátolta a kegyetlenséget.” (A modern kor, XX. Század Intézet, 2000.; 793. oldal)
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Gulyás: vegyék figyelembe a nemzeti régiókat az EU-ban!
    Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap aláírta a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést, amelynek célja, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló uniós kohéziós források elosztásánál a nemzeti regionális jellegzetességek szempontjaira is legyenek tekintettel.
  • Életben akar maradni – rasszista!
    A híres brit történész, Paul Johnson már 1983-ban megírta: „Ám a hetvenes évekre az ENSZ korrupt és demoralizált szervezet lett, és rosszul átgondolt beavatkozásaival inkább előmozdította, mint gátolta a kegyetlenséget.” (A modern kor, XX. Század Intézet, 2000.; 793. oldal)
  • Reménykeltőek az Európai Bizottság új elnökének kijelentései
    Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője szerint reménykeltőek Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság új elnökének kijelentései.
MTI Hírfelhasználó