Orbán Viktor nincsen egyedül
2019. március 22. 00:42

Felfüggesztés: győzelem vagy vereség? Az a biztos, hogy a Fidesz aktivizálta szavazótáborát

Az Európai Néppárt belátta, hogy szüksége van a Fidesz mandátumaira - mondta híradónknak egy politikai elemző a kormánypárt felfüggesztésével kapcsolatban. Böcskei Balázs szerint az erről szóló vita csak összekovácsolja a Fidesz szavazótáborát. Mráz Ágoston, a Nézőpont Csoport vezetője ezzel szemben azt állítja a Néppárt elnöksége tart attól, hogy kizárás esetén nem csak a Fidesz távozna a pártcsaládból.

Már a találkozó előtt azt kérdezték az újságírók Orbán Viktortól: marad-e a Fidesz az Európai Néppártban. 3 órával később Manfred Weber jelentette be, a Fidesz tagságát felfüggesztették, így ez idő alatt nem szavazhat semmilyen pártügyről, és nem vehet részt a hivatalos egyeztetéseken.

„A felfüggesztés ideje alatt a Fidesz egyáltalán nem szólhat bele az Európai Néppárt jövőjébe. Ez egy határozott, egyértelmű döntés, amely a párt értékein alapul” - mondta Manfred Weber.

A Néppárt egy háromtagú bizottságot állított fel, hogy részletesen kivizsgálják a Fidesz ellen felhozott vádakat, és helyreállítsák a kapcsolatot.

Orbán Viktor az újságíróknak úgy értékelte a helyzetet, hogy a Fidesz önmaga döntött saját felfüggesztéséről. A kormányfő a konfliktus jövőjéről is beszélt.

„Egy dolog biztos, mi csak olyan frakcióba tudunk beülni, ami egyértelműen bevándorlásellenes, amely a keresztény kultúra védelme mellett egyértelműen elkötelezett, és semmiféle ajtó mögötti titkos paktumokat nem kötöget az ellenfeleinkkel. Ez biztos” - mondta Orbán Viktor.

Böcskei Balázs, az Idea Intézet igazgatója szerint a kompromisszumos felfüggesztéssel döntetlen eredmény született a Fidesz és a Néppárt között.

„Egy kompromisszumos javaslat született, az Európai Néppárt belátta, hogy valóban szükség lehet a Fidesz mandátumaira, nem célszerű most a kizárása a kormánypártnak. Belengette, hogy egy egyoldalú felfüggesztésnél kilépés is következhet, így mindkét fél gesztust tette május 26-a tükrében a másiknak” - nyilatkozta az Idea Intézet igazgatója híradónknak.

A Nézőpont Csoport vezetője szerint a Néppárt elnöksége jogosan tart attól, hogy a Fidesz végleges kizárásával nagyot gyengülne a pártcsalád.

„Az elmúlt 5 év aktív európai külpolitikájának az az eredménye, hogy ma már Orbán Viktor nincsen egyedül. 2014-ben még egyedül volt, aki ellenezte Juncker bizottsági elnökké választását, ma már Közép-Európában barátai és szövetségesei, Olaszországban és Franciaországban pedig támogatói vannak. És ki tudja, ha törésre kerülne a sor, még ennél is nagyobb volna az a közösség, aki mögé áll.” - mondta az ATV Híradónak Mráz Ágoston.

A politikai elemzők abban nem feltétlenül értenek egyet, hogy a Fidesz felfüggesztése győzelem, vagy vereség a kormánypárt számára a Néppárttal szemben. Abban viszont egyetértenek, hogy a Fidesz hazai szavazótáborát a tegnapi vita aktivizálta.

atv.hu
Címkék:
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Hollywoodi csőcselék a demokrácia ellen
    Jót derülhetnénk rajta, de az emberiségellenes akcióban óriási a kockázat. Megszűnhet a demokrácia mint az egyik már-már utolsó rendező elv. Egy antihumánus propagandaközpont fölbérelte az agyonfizetett söpredéket, hogy hisztériázzanak a demokrácia ellen.
  • Gyurcsány Ferenc markában a szocialista szavazók
    Az európai parlamenti választásokon elért eredményének köszönhetően a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc minden korábbinál közelebb került ahhoz, hogy stabilan a baloldal vezető, sőt idővel kizárólagos erejévé váljon. A jelenség részben a politikai környezet számukra kedvező alakulásával, részben pedig tudatos taktikai döntések sorával magyarázható – írja legfrissebb közleményében a Századvég.
  • Milyen tényezők befolyásolják a magyar gazdaság növekedését?
    A várakozásokat meghaladó mértékben, 5,3 százalékkal bővült a magyar gazdaság az első negyedévben. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzésében ismét felfelé módosította várakozásait, így idén 4,3, jövőre pedig 3,7 százalékos gazdasági bővülésre számít.
  • Egymásnak esett a finisben a DK és a szocialista párt
    A DK elnökének korábbi, Karácsony Gergelyt támogató nyilatkozatait ollózták össze vélhetően a zuglói polgármester kampánystábjának tagjai úgy, mintha Gyurcsány Ferenc jelenleg is mellette állna az ellenzéki főpolgármester-jelölti küzdelemben. Ezeket a nyilatkozatokat automatikus telefonhívásokkal juttatták el a választókhoz.
MTI Hírfelhasználó