Kirúgta tanácsadóját a brit kormány, mert az kiállt Orbán Viktor politikája mellett
2019. április 13. 11:15

A brit sajtó a héten hívta fel a figyelmet arra: a brit kormány azért szakította meg hivatalos kapcsolatait egy ismert konzervatív filozófussal, Roger Scrutonnal, mert ő kiállt Orbán Viktor és a magyar bevándorláspolitika mellett, valamit bírálta Soros György világhatalmi terveit – hangzott el az M1 Híradójában.

„Én Soros barátja vagyok” – tette egyértelművé Bernard-Henri Lévy az ATV Start című műsorban egy nappal azelőtt, hogy a bizonyos körökben sztárként kezelt francia filozófus hazánkban is fellépett egyszemélyes előadásával. Keressük Európát című produkciójával már több országot bejárt. Sötét képet fest a kontinens jövőjéről: „Európa romokban, saját pusztulása felé rohan, amiért a bevándorlás ellenes vezetők, Orbán Viktor, Matteo Salvini vagy éppen Jaroslaw Kaczynski a felelősek”.

Fellépése előtt Orbán Viktor meghívta Lévyt kávézni. Két órát beszélgettek, a kormányfő elmagyarázta a filozófusnak, akivel 30 éve találkoztak először, hogy a magyar kormány és ő személyesen milyen értékek és irányvonalak mentén képzelik el Európa és benne Magyarország sorsát. Lévy az ATV-ben elmondta: a miniszterelnöki találkozóra civilekkel és ellenzékiekkel folytatott megbeszélésekkel készült fel.

„Két szándékom volt. Az egyik, hogy kérdéseket tegyek az asztalra és aggályokat, amelyeket csak néhány perccel a találkozó előtt kaptam meg értelmiségiektől, ellenzékiektől, NGO-któl, a magyar társadalom képviselőitől a legégetőbb ügyekben, például a bevándorlás vagy a hatalmi ágak szétválasztása” – mondta el Lévy az ATV-ben.

A tévés interjú után pedig megtartotta előadását a Belvárosi színházban.

Tárcát kapna kormányában Soros György

„Orbán Viktor a legfelháborítóbb gazember” – idézte a hvg.hu, akinek munkatársa is meghallgatta a filozófust. A francia filozófus azt is elmondta, miben látja a kilátástalanság és elkeseredés megoldását, ez pedig az Európai Egyesült Államok, amelynek kormányában – ha rajta múlna – tárcát kapna Soros György, Kertész Imre, Konrád György és Bálint György, vagyis azok, akik legelszántabb bírálói a magyar miniszterelnöknek.

Roger Scrutont 2016-ban ütötték lovaggá (Fotó: Twitter.com/Roger_Scruton)

Roger Scrutont 2016-ban ütötték lovaggá (Fotó: Twitter.com/Roger_Scruton)

Az egyébként dúsgazdag Lévyt, akinek apja afrikai ültetvényeken szedte meg magát, egy baloldali filozófustársa a gondolkodás nullfokaként jellemezte, akinek hiúságát, felszínességét még a barátai is elismerik. Ennek ellenére szinte sztárként ünneplik a bevándorláspárti erők, ahol csak fellép.

Szintén 30 éve ismeri Orbán Viktort Sir Roger Scruton brit konzervatív filozófus, a brit kormány egyik bizottságának tagja, pontosabban volt tagja.

Kirúgta a brit konzervatív kormány Roger Scrutont – írja a mandiner.hu. Theresa May kabinetje ugyanis azonnal elbocsátotta, amiért kiállt a magyar miniszterelnök, a magyar bevándorláspolitika mellett, és bírálta Soros György világhatalmi terveit.

Nonszensz antiszemitizmussal vádolni Orbán Viktort

A New Statesman nevű lapban úgy fogalmazott: bárki, aki úgy véli, hogy Magyarországon nem létezik Soros Birodalom, az nem figyelt oda a tényekre. Hozzátette, teljes nonszensz antiszemitizmussal vádolni Orbán Viktor miniszterelnököt.

Sir Scruton szavaira az ellenzéki brit Munkáspárt képviselői hívták fel a kormány figyelmét, éppen akkor, amikor a brit miniszterelnök megpróbál támogató szavazatokat kikönyörögni a munkáspárti ellenzékből a Brexit-megállapodás tervezetének elfogadásához. Theresa May szóvivője sietett is leszögezni, ezek a kommentárok súlyosan sértőek és teljességgel elfogadhatatlanok, és helyes döntés az elbocsátás –idézte a Guardian című brit lap.

Sir Roger Scruton, akit 2016-ban ütöttek a korona lovagjává, nem vonta vissza kijelentéseit. Hozzátette ugyanakkor, ezzel az egész üggyel csak azt sikerült elérni, hogy hiteltelenítsék egy egész élet kemény munkáját.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Minden illegális bevándorló biológiai fenyegetést jelent
    Minden Magyarország területére illegálisan belépni akaró, az ellenőrzést elkerülő bevándorló biológiai, egészségügyi fenyegetést jelent Magyarország számára, amit bármi áron meg kell akadályozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Egységes felvidéki magyar érdekképviselet
    Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet, egy új egyesített magyar párt létrehozásáról, azon a hárompárti találkozón, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői között tartottak az MKP pozsonyi székházában pénteken.
  • A páholyok mögött...
    Hálózatok, köztük a szabadkőművesség, nem a főszereplők, ők csupán „fegyverek”, de nekünk a fegyvert tartó kéz, és főként e „láthatatlan kéz” gazdájának pontos azonosítása a feladatunk, hogy mindenki számára világos legyen az évezredek óta tartó létrontásuk lényege.
MTI Hírfelhasználó