Elcsalták, hogy lakásban órákon át verhessék
2019. április 16. 08:49

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves és egy 23 éves férfi ellen tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt.

2017. július hónap végén a vádlottak fiatalkorú társa és még egy kiskorú személy a vádlottak megbízásából közösségi oldalon küldött üzenet útján kihívták a tiszalúci lakásából a kiskorú sértettet azzal, hogy az egyik vádlott korábbi vitájuk után most ki akar békülni vele. A sértettet elvezették a vádlott lakóhelyéhez úgy, hogy fiatalkorú kísérője a sértett tiltakozása ellenére közben fogta a karját, és csak a ház kapujában engedte el, mire a sértett menekülni akart és futni kezdett, de a házból kijött az ott lakó vádlott, utána szaladt, megfogta, majd bevitte a lakásba. A vádlott több órán keresztül nem engedte ki a házból a sértettet, társaival együtt többször bántalmazták, a két felnőttkorú vádlott közül egyikük ököllel fejen, míg a másik többször arcon ütötte, gyomorszájon vágta, ruhájánál fogva emelgette és a földhöz verte. A házban lakó vádlott a bántalmazás befejeztével kiengedte a sértettet, aki hazament és családja értesítette a rendőrséget.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a bántalmazást kezdeményező vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, míg a másik vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott.

A vádirattal nem érintett fiatalkorú társuk vonatkozásában az ügyészség a büntetőeljárást 1 évi időtartamra felfüggesztette pártfogó felügyelet elrendelése mellett.

ugyeszseg.hu
Címkék:
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Az állam a legrosszabb tulajdonos...
    „Az állam a legrosszabb tulajdonos” – ismételgette mantraként számos külföldről megfizetett – fölbérelt – politikus a kilencvenes években. Sokan bedőltek nekik, mert ez a külföldi propagandaközpontban megfogalmazott mondat nagyon hatásos volt. Négy évtizednyi kommunista uralom után jól hangzott.
MTI Hírfelhasználó