Azbej Tristan: a keresztényüldözés évente több mint négyezer halálos áldozatot követel
2019. április 21. 22:56

Elfogadhatatlannak nevezte Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára, hogy bár a keresztények a világ legüldözöttebb vallási csoportja és a keresztényüldözés évente több mint négyezer halálos áldozatot követel, "a nemzetközi szervezetek és az emberi jogi fórumok némán, cinkosan hallgatnak erről a tényről".

Az államtitkár a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több mint kétszáz halálos áldozatot követelő merényletsorozat nyomán kiadott, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: mély megrendüléssel és őszinte megdöbbenéssel értesült a keresztényeket ért újabb terrortámadásról. A támadók templomokban, a húsvétvasárnapi misén részt vevő hívek között és három szállodában robbantottak bombát, kihasználva Krisztus feltámadásának ünnepét.

"Nem tudni, milyen sebeket okozott ez az aljas tett a lelkekben, a másfél milliós Srí Lanka-i keresztény közösség lelkében" - fogalmazott Azbej Tristan, aki együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és a sérülteknek.

Kiemelte, hogy az Orbán-kormány 2016-tól elsőként indított kormányzati programot az üldözött keresztények megsegítésére.

Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program végrehajtásáért felelős államtitkárság vizsgálja a Srí Lanka-i keresztények számára történő segítségnyújtás lehetőségét - tette hozzá.

Húsvétvasárnap délelőtt Srí Lankán 8 robbantásos merénylet történt, ezek közül három keresztény templomban, négy pedig szállodában. A jelenlegi adatok szerint több mint 200 halálos áldozata és mintegy 450 sérültje van a támadássorozatnak. A Srí Lanka-i kormány országos kijárási tilalmat rendelt el vasárnap kora estétől hétfő reggelig.

MTI
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • Áder: Magyarország legyen erős, független és szabad!
    A honvédelem napja annak a tiszta, egyszerű és világos akaratnak az ünnepe, hogy Magyarország legyen erős, független és szabad - mondta Áder János köztársasági elnök kedden, a budai Várban rendezett ünnepségen, amelyen csapatzászlót adományozott a Magyar Honvédség Parancsnokságának. Azt kérte a honvédektől, legyenek büszkék erre a zászlóra, mert az az összetartozásuk kifejezése mellett az 1848 májusában megszületett modern magyar hadsereg örökségét is megtestesíti.
  • Brüsszel még több migránst hozna Európába
    A dokumentum egésze ellentmondásoktól hemzseg, és nem vesz tudomást a valóságról, a migránsok siralmas elhelyezkedési statisztikáiról, valamint arról, hogy számos európai országban (például Görögországban vagy Spanyolországban) több millió európai ember vár arra, hogy munkához jusson. Az előbbi ország esetében a munkanélküliségi ráta 18,5 százalék, míg az utóbbinál 14 százalék.
  • Nemzetünk integráns részei az őshonos nemzetiségek
    Ez az értékmegőrző tevékenység jó az adott nemzetiségnek, de jó a többi nemzetiségnek is, hiszen ha egyikük értékeket hoz létre, fejlődik, gazdagodik, azzal inspirálóan hat a többi őshonos nemzetiségre is - mutatott rá a miniszterelnök-helyettes.
MTI Hírfelhasználó