Két előadással vendégszerepel Kolozsváron júniusban a Vígszínház
2019. április 22. 12:22

Két előadással, A Pentheszileia Program és A testőr című produkcióval vendégszerepel Kolozsváron júniusban a budapesti Vígszínház.

A vendégjáték a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Vígszínház közötti hagyományos éves előadáscsere keretében valósul meg - közölte a kolozsvári színház az MTI-vel.

Mint írják, az Eszenyi Enikő által vezetett intézmény két előadását június 14-én mutatja be a kolozsvári színházban: délután a stúdióteremben A Pentheszileia Program látható Kincses Réka rendezésében, este pedig Molnár Ferenc A testőr című vígjátéka, Valló Péter rendezése tekinthető meg a nagyszínpadon.

A Pentheszileia Program rendezője, Kincses Réka marosvásárhelyi származású, Németországban élő fiatal magyar filmrendező, író, drámaíró. A Pentheszileia Program drámaíróként az első magyarországi bemutatója, amelyet ő maga rendezett - áll a közleményben.

Mint írják, a darab generációkon átívelő családtörténet egy különleges tehetségű női szerző szemszögén keresztül, nyers szexualitással és szókimondással. Főhőse, Pentheszileia a görög drámahősnő nevét viseli ugyan, de egy mai, modern, csupa ideg fiatal teremtés, aki menekülne a sorsa elől, amelyet a múltjából olvas ki, és menekülne édesanyjával való szoros, ellentmondásos kapcsolatából is. De a szexuális kalandok, abortuszok és egy kétségbeesett terápia útkeresései után vajon képes lesz-e megtalálni lelki megnyugvását? - teszik fel a kérdést a darab ismertetőjében.

Az előadásban Pentheszileiát a Vígszínház fiatal művésze, Szilágyi Csenge játssza.

Molnár Ferenc A testőr című bravúros társalgási és félreértés-vígjátékának 1910-ben a Vígszínházban volt az ősbemutatója a főszerepekben olyan művészekkel, mint Varsányi Irén, Csortos Gyula és Szerémy Zoltán. A testőr sikere nagyban hozzájárult Molnár Ferenc későbbi páratlan karrierjéhez. A darabban a szerző minden erényét megcsillantja: frappáns cselekményszövés, pompás dialógusok, remek karakterek, összehasonlíthatatlan humor és emberismeret. A testőr mindezek fölött ízig-vérig "színházi darab", minden mondatából Molnár Ferenc színház iránti rajongása sugárzik - áll a darab ismertetőjében.

A testőr főbb szerepeiben Kern András, Eszenyi Enikő és Stohl András látható, akik most először játszanak együtt.

MTI
Címkék:
MTI Hírfelhasználó