Pintér Sándor: a rend az értékalkotás alapja
2019. április 23. 16:09

A nyugalom és a rend az értékteremtés alapja, a rendőrség eredményes munkája nélkül nem tud fejlődni a közösség - hangoztatta Pintér Sándor belügyminiszter kedden Karcagon, ahol felavatta a városi rendőrkapitányság új épületét.

A miniszter elmondta, hogy az új épület megvalósításával két évtizedes terv vált valóra.
   
A csaknem egymilliárd forintos beruházás szép példája a helyi közösség, a városvédők és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) összefogásának - tette hozzá.
   
Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy a helyiek minősítése alapján kiváló a kapitányság illetékességi területének közbiztonsága: a helyben élők, a többi között intézményvezetők az ötös skálán 4,7-es szintre értékelték a térség biztonságát, ami országosan is kiemelkedő eredmény. Ezt alátámasztják a rendőrség statisztikai adatai is, hiszen a térségben kevés a bűncselekmény és magas a felderítési mutató - mondta.
   
A miniszter közölte: az új épület és a helyiek bizalma ugyanakkor kötelezi a rendőrséget a még hatékonyabb, még jobb munkára, mert a biztonság az egyik legfontosabb társadalmi érték.

A karcagi rendőrkapitányság új épületét a Belügyminisztérium, az ORFK, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés és a karcagi önkormányzat együttműködésében hozták létre.

A több mint 2500 négyzetméter hasznos alapterületű, háromszintes épület a karcagi rendőrkapitányság több mint nyolcvan munkatársának biztosít kulturált munkakörülményeket és a kor követelményeinek megfelelő színvonalú elhelyezést. 

MTI
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • A bevándorláspártiak mind ott lesznek, legyünk ott mi is!
    Az európai baloldal azért akar kevert népességű Európát, mert valójában a nemzeteket akarja felszámolni, márpedig Európa erejét a sikeres nemzetállamok adják. Meggyőződésem, hogy az előttünk álló évtizedben nem lehet úgy politizálni Magyarországon, hogy nem a migrációt tartjuk a legfontosabb kérdésnek. Ha az elmúlt években baloldali kormány lett volna Magyarországon, akkor most úgy néznének ki a városaink, mint egyes német vagy francia városok, mert százezrével lennének itt Afrikából vagy a Közel-Keletről érkezett migránsok — nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor miniszterelnök.
  • Negyedik EP-győzelmére készül a Fidesz–KDNP-szövetség
    A Fidesz európai parlamenti (EP-) listájáról többen újrázhatnak — egyesek nem is először — most vasárnap, mint ahány helyet összesen az ellenzéki pártok szerezhetnek a számukra legjobb forgatókönyvek szerint. A felmérések szerint a Fidesz—KDNP 13-14 mandátumot is elérhet, míg a DK kettő és a Momentum egy helye győzelemmel érhet fel a két kis párt számára. A vasárnapi EP-választás az MSZP és a Jobbik visszaszorulását, az LMP és a Párbeszéd kiesését hozhatja el.
  • Orbán Viktor: ők mind ott lesznek, "legyünk ott mi is!"
    A bevándorlás nemcsak "kulturális bajt hoz ránk", és nemcsak "a közbiztonságot rontja le", hanem "anyagilag megroppantaná" Magyarországot. A következő uniós költségvetésben el kellene érni, hogy ne a bevándorlásra fordítsák az európai adófizetők pénzét, hanem például családtámogatásra és fejlesztésekre.
MTI Hírfelhasználó