Vitézi játékok Békéscsabán - Szent György lovagjaival
2019. április 23. 17:06

Csaknem kétszáz lovag, udvarhölgy és zászlólengető felvonulásával kezdődik a Békéscsabai Vitézi Játékok nemzetközi hagyományőrző fesztivál május 4-én - hangzott el a kétnapos program keddi beharangozó sajtótájékoztatóján Békéscsabán.

A város főutcáján, az Andrássy úton felvonuló hagyományőrzőket a délelőtt folyamán Szarvas Péter (független) polgármester fogja köszönteni. Ezt követően folytatódik a rendezvénysorozat a Csaba Tanya és Gabonatermesztés-történeti Kiállítóhely (Gabonamúzeum) területén - közölte Andó György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója, aki a szervezők nevében tájékoztatta az újságírókat.
   
A részletekről szólva Medgyesi Pál, a múzeum igazgatóhelyettese elmondta, hogy május 4-én és 5-én a 15. századot idézik fel és gazdag programmal várják az érdeklődőket. A két nap során középkori hadi bemutatók, csatajelenetek, színes vásári forgatag, kézműves mesterek vásárlással egybekötött bemutatója, népzenei koncert, gyermekjátszóház, ismeretterjesztő előadások, táncházi program és lovaglási lehetőség várja a látogatókat.

A hadi táborban a középkori fegyvereket lehet megtekinteni, amelyeknek a használatát vitézek mutatják be, de lehetőség lesz az íjászat és a korabeli fegyverek kipróbálására is. Az érdeklődőknek lehetőségük lesz két középkori hajítógép működő másolatát is megtekinteni.

Medgyesi Pál szólt arról is, hogy a huszita időket felidéző szekértábort is berendeznek a rendezvény helyszínén. Mint mondta, a táboron belül lehetőségük lesz megismerni a látogatóknak, hogyan éltek a korabeli emberek, amikor hadviselésre adták a fejüket. Da azt is kiemelte, hogy a hazai hagyományőrzők, így például a Börzsönyi Nehézgyalogság vitéz csapatának műsora vagy a Fekete Sereg páncélos vívásbemutatója, valamint a visegrádi Szent György Lovagrend bemutatója is érdekes lesz a korszak iránt érdeklődőknek.

Herczeg Tamás, Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy Békéscsabán az elmúlt években nagyon jól működő kulturális intézményrendszer alakult ki. Mint mondta, arra számít, hogy a május első hétvégjén legalább ötezer látogató vesz részt a hatodik alkalommal tartandó vitézi játékokon.
 

MTI
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • A bevándorláspártiak mind ott lesznek, legyünk ott mi is!
    Az európai baloldal azért akar kevert népességű Európát, mert valójában a nemzeteket akarja felszámolni, márpedig Európa erejét a sikeres nemzetállamok adják. Meggyőződésem, hogy az előttünk álló évtizedben nem lehet úgy politizálni Magyarországon, hogy nem a migrációt tartjuk a legfontosabb kérdésnek. Ha az elmúlt években baloldali kormány lett volna Magyarországon, akkor most úgy néznének ki a városaink, mint egyes német vagy francia városok, mert százezrével lennének itt Afrikából vagy a Közel-Keletről érkezett migránsok — nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor miniszterelnök.
  • Negyedik EP-győzelmére készül a Fidesz–KDNP-szövetség
    A Fidesz európai parlamenti (EP-) listájáról többen újrázhatnak — egyesek nem is először — most vasárnap, mint ahány helyet összesen az ellenzéki pártok szerezhetnek a számukra legjobb forgatókönyvek szerint. A felmérések szerint a Fidesz—KDNP 13-14 mandátumot is elérhet, míg a DK kettő és a Momentum egy helye győzelemmel érhet fel a két kis párt számára. A vasárnapi EP-választás az MSZP és a Jobbik visszaszorulását, az LMP és a Párbeszéd kiesését hozhatja el.
  • Orbán Viktor: ők mind ott lesznek, "legyünk ott mi is!"
    A bevándorlás nemcsak "kulturális bajt hoz ránk", és nemcsak "a közbiztonságot rontja le", hanem "anyagilag megroppantaná" Magyarországot. A következő uniós költségvetésben el kellene érni, hogy ne a bevándorlásra fordítsák az európai adófizetők pénzét, hanem például családtámogatásra és fejlesztésekre.
MTI Hírfelhasználó