Költözik az igazságügyi tárca
2019. április 25. 09:46

A kormányzat a minisztériumok elhelyezésének racionalizálására készül, így az Igazságügyi Minisztérium a Kossuth térről a Nádor utcába költözik – tudta meg a Magyar Nemzet.

Lapunk információja szerint a kormányzati terv részeként a Miniszterelnökség Wesselényi utcai, bérelt irodaházában működő főosztályai a tárca Kossuth téri főépületébe költöznek. Ezzel párhuzamosan pedig az igazságügyi tárca – az épület felújítása után – a Nádor utcába települ, melyből az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala egyébként is távozni készült.

A Kossuth térről a Nádor utcába kerül a minisztérium Fotó: MTI/Jászai Csaba

A költözések mögött a kormány által elindított bürokráciacsökkentés áll, melynek következő lépése az, hogy a dolgozói állomány elhelyezését újragondolják, mivel a kisebb állományi létszámhoz kevesebb irodaterületre lesz szükség a központi igazgatásban.

Az átszervezés keretében egyes, eddig bérelt irodaházakból kiköltözik az államapparátus, a jelenleg még több helyszínen, de egy hivatalban dolgozók pedig közös tető alá fognak kerülni.

Az intézkedés célja, hogy a minisztériumok elsősorban állami tulajdonú ingatlanokban, a Parlamenthez és a Várhoz közel működjenek. A kormány ezért felmérést készít az állami tulajdonú, eddig más célra hasznosított, de minisztériumi elhelyezésre alkalmas ingatlanokról.

A kormány által elindított program keretében költözött idén év elején a miniszterelnök és hivatala a Sándor-palota mellé, a karmelita kolostor felújított épületébe.

A kabinet döntése értelmében a Belügyminisztérium az Országház utca 28–32. és az Úri utca 49–51., míg a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium a Szentháromság tér 6. szám alatt kap helyet, ott ahol a második világháborús pusztító ostrom előtt is működött a tárca. A Szentháromság téren álló épületet az eredeti tervek alapján rehabilitálják.

A PM-TÉR6 nevű projektcég Fellner Sándor 1903-as tervei alapján végzi a homlokzat- és tetőrekonstrukciót, de a 30 ezer négyzetméteres hasznos térrel rendelkező palota belsejében korszerű munkakörülményeket alakítanak ki.

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • Áder János a gödöllői Természetfilm Fesztiválon
    Az idén minden eddiginél többet, csaknem 1500 filmet neveztek be, ez pedig jól mutatja a gödöllői mustra egyre növekvő rangját. Példaként említette, hogy a világhírű alkotó, David Attenborough harmadik alkalommal van jelen Gödöllőn vagy saját produkcióval, vagy a részvételével készült filmmel.
  • Orránál fogva
    Dobrev most listavezetőként ott folytatja, ahol a férje abbahagyta.
  • Varga: az unió a brüsszeli adminisztráció foglya
    Felidézte: a lisszaboni stratégia arról szólt, hogy 2010-re az EU legyen a világ legfejlettebb és legversenyképesebb régiója. Kilenc évvel később "embert nem találunk" a földön, aki ezt mondaná - tette hozzá.
MTI Hírfelhasználó