Nagy mennyiségű nyugtatót találtak a pénzügyőrök Röszkén
2019. április 26. 10:23

Nyolcszázezer darab nyugtatót találtak két szerb teherautóban elrejtve a pénzügyőrök Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök egy Szerbiából Németországba fagyasztott szilvát szállító autót röntgennel vizsgáltak át.

A röntgenképen feltűnt, hogy a raktérben a bejelentetten kívül más áru is van, ezért a rakományt tételesen átvizsgálták. A szigorított ellenőrzésen a fagyasztott szilvából 12 karton, összesen hétszázezer darab nyugtató került elő.

Egy másik szerb kamion átvizsgálásakor a pénzügyőrök a vezetőfülkében, a sofőr ágya alól, szerszámos dobozokból, több mint százezer darab nyugtatót pakoltak ki.

A NAV munkatársai lefoglalták a több mint 10,5 millió forint értékű gyógyszerszállítmányt, és egészségügyi termék hamisítása, illetve engedély nélküli nemzetközi kereskedelmi tevékenység miatt tettek feljelentést - tudatta az alezredes.

MTI
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • Theresa May bejelentette lemondását
    A potenciális jelöltként számon tartott lehetséges utódok között szerepel Boris Johnson volt külügyminiszter, a keményvonalas tory Brexit-tábor zászlóvivője - aki a felmérések szerint a legnépszerűbb a párttagság körében -, valamint Michael Gove környezetvédelmi miniszter, Amber Rudd munkaügyi miniszter, Sajid Javid belügyminiszter, Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter, Jeremy Hunt külügyminiszter és Penny Mordaunt védelmi miniszter.
  • Védelmi eszközök a hibrid háborúban
    Nagy mennyiségű fegyverhez is juthatnak, ha elérnek egy kritikus tömeget és európai bázisú laktanyákat foglalnak el. Az így megszerzett fegyverekkel pedig konkrét támadást indíthatnak európai célpontok ellen.
  • Orbán: mindent megteszek az EPP sikeréért
    Nem akarja, hogy az EPP a politikai baloldallal kösse össze a sorsát, mert ez az oldal olyan dolgokat képvisel, amelyek "tönkreteszik Európát, Németországot is". A baloldal nem feltartóztatni akarja a migrációt, hanem támogatni, és egy "európai szocializmust" javasol, amelynek az árát a németek, és kisebb mértékben a közép-európaiak is megfizetnék.
MTI Hírfelhasználó