A NATO egyelőre folytatja iraki kiképző műveletét
2019. május 15. 21:44

A NATO egyelőre folytatja iraki kiképző műveletét a térségbeli feszültségek ellenére, ugyanakkor folyamatosan elemzi a helyzet alakulását - tudatta a katonai szövetség egyik szóvivője szerdán.

Rámutatott, hogy minden újabb tevékenység vagy csapatmozgatás előtt értékelik a potenciális veszélyeket, a jövőbeli döntések pedig nagyban függenek a misszióban részt vevő tagállamok szerepvállalásától.

Németország és Hollandia szerdán bejelentette az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció kötelékében végzett iraki kiképző műveletének felfüggesztését, miután az amerikai külügyminisztérium is az ország elhagyására utasította nem nélkülözhetetlen alkalmazottait.

A berlini kormány közölte, hogy nincsenek konkrét értesüléseik esetleges készülő támadásokról, pusztán elővigyázatossági intézkedésről van szó, amelyet akár már a napokban visszavonhatnak.

Jelenleg 160 német és mintegy 50 holland katona teljesít szolgálatot a közel-keleti országban, közülük legtöbben a kurdisztáni autonóm régióban.

A döntések hátterében az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség fokozódása áll, ami nyugtalanságot okoz az egész régióban.

A koalíció tagjai közül Franciaország és Csehország kormánya szólalt még meg az ügyben, amelyek azonban nem függesztették fel kiképző missziójukat.

MTI
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • Orbán Viktor: Mutassuk meg Brüsszelnek, hogy milyen sokan vagyunk!
    Közvélemény-kutatók szerint várhatóan négy-hat magyarországi párt, illetve pártszövetség jut be az Európai Parlamentbe (EP) a mostani választáson a 9 induló lista közül. A legfrissebb támogatottsági adatok alapján mandátumot szerez majd a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP-Párbeszéd, a DK, továbbá esélyes lehet még az LMP és a Momentum is.
  • A nemzeti érdekre fókuszáló politika gazdasági sikereket is hoz
    Magyarország gazdasága az első negyedévben 5,2 százalékkal bővült, ez az Európa-bajnok növekedés azt igazolja, hogy a nemzeti érdekre fókuszáló politika gazdasági sikereket is hoz – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az elsősorban automatizált logisztikai polcrakodó gépeket (RBG) gyártó MIAS Hungary Kft. kapacitásbővítő beruházásának alapkőletételi ünnepségén szerdán Gyöngyösön.
  • Kvíz
    Vajon az alább idézett beszédet ki mondta el? Vilmos német császár 1916-ban, Joseph Goebbels náci propaganda-miniszter 1940-ben, Gerhard Schröder volt német kancellár az Unió keleti bővítésekor vagy Manfred Weber EU főbiztos-jelölt a mostani kampányban?
MTI Hírfelhasználó