A tudomány nem elég ahhoz, hogy megmentsük a Földet
2019. május 16. 00:56

A tudós, a döntéshozó és a helyi ember együtt képes olyan tudást összerakni, amely reményt adhat arra, hogy jobban megértsük, mit teszünk a Földdel. Erről Molnár Zsolt etnoökológus beszélt szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa annak kapcsán nyilatkozott, hogy egy minap közzétett átfogó ENSZ-jelentés előrevetíti: a következő évtizedekben a jelenlegi nyolcmillióból egymillió állat- és növényfaj kihalása fenyeget a Földön. A dokumentumot 145 kutató három éven át készítette.

„Ez az első olyan átfogó értékelés, amely azt mondja, a tudomány nem elég ahhoz, hogy megmentsük a Földet és jól értékeljük a körülöttünk zajló természeti változásokat. Figyelembe kell venni azoknak az embereknek a tudását is, akik ott élnek és gazdálkodnak a tájban” – fogalmazott az etnoökológus.

Molnár Zsolt kiemelte: a tudomány a világ alaptörvényeit keresi és nagyon sokszor megfeledkezik a helyi specifikumokról. Hozzátette: a helyi embert az egész világ nem érdekli, de nagyon ért a helyi dolgokhoz. Szerinte a mostani tanulmány nyomán talán a döntéshozók is észreveszik, már nem csupán kizsákmányoljuk a Földet, de ezt olyan mértékben tesszük a vadon élő állatokkal és növényekkel, a természettel, hogy az életszínvonalunk is csökkenni fog.

„Miközben háromszorosára növeltük termelékenységünket a mezőgazdaságban, a szárazföldek negyedén csökken a termékenység – annyit rontottunk a talaj minőségén, például a műtrágyázással. Miközben nő a lakosság, a klímaváltozással egyre gyakoribbak az aszályok és a viharok is, amivel szintén csökken a termékenység. Afrikában egyre többen vándorolnak egyik országból a másikba, mert az aszály miatt nincs mit enniük. Ez a klímamigráció sokkal nagyobb mértékű, mint amit mi Európában érzékelünk” – magyarázta a tudós.

MTI - M1
  • Budapest felett az ég
    Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
  • Újra kell tanulnunk a demokráciát
    A „létező demokrácia” részének kell tekintenünk az idegen titkosszolgálatok videókészítését és az időzített nyilvánosságra hozást. A külföldi tőzsdespekulánsok kampányfinanszírozó tevékenységét. A külföldi propagandaközpontok itthoni buzgólkodását.
  • Ugyanolyan magabiztos kormányzást szeretnék látni, mint az előző kilenc évben
    A miniszterelnök ugyanolyan bátor és magabiztos kormányzást szeretne látni, mint az előző kilenc évben. Orbán Viktor a Hír Tv-nek szerdán Balatonalmádiban, a kihelyezett Fidesz-frakcióülés helyszínén adott nyilatkozatában azt is elmondta, hogy változatlanul érvényben tartja azokat a megállapodásokat, amelyeket az elmúlt időszakban Tarlós István leköszönő főpolgármesterrel kötött.
  • Akik nem tudnak köszönni
    Legnagyobb vadliberális elleneim sem mondhatják, hogy nem voltam toleráns és türelmes.
  • Az eredmény
    A háromszor egyharmados szimpátia-tagoltság ténye újfent bebizonyosodott. Egyharmad ide, egyharmad oda, a harmadik rész pedig inaktív, illetve bizonytalan.
MTI Hírfelhasználó