Kocsis Máté: most vasárnap le kell győznünk a bevándorláspártiakat!
2019. május 23. 23:09

Vasárnap, az európai parlamenti választáson le kell győznünk a bevándorláspártiakat, mert a jövőnk a tét - hangsúlyozta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Makón, utcafórumon.

Kocsis Máté azt mondta, hogy a bevándorlás és a társadalmi átalakulásról hozott döntést többé nem lehet megmásítani.

A Fidesz álláspontja szerint az erős nemzetállamok teszik naggyá Európát, ahogy ezt a kontinens történelme mutatja. Ezzel szemben áll a föderalisták véleménye, amely egységes európai központi irányításra törekszik - közölte a politikus, hozzátéve: ez a vita másodrendű azonban, ha nem tudjuk legyőzni a bevándorláspártiakat.

Félő, hogy amit csak napokig vagy hetekig kellett elszenvedniük 2015-ben a térségben élőknek, az a mindennapjaik állandó részévé válna - jelentette ki a frakcióvezető, aki azt kérte a választóktól, támogassák a Fidesz és a KDNP politikusait, mert Magyarországon ők az egyetlenek, akik kiállnak a bevándorlás megfékezése mellett.

Amikor nemzeti érdekekről volt szó - sem itthon, sem az európai parlamentben - nem lehetett számítani az ellenzéki képviselők támogatására. Valamennyi képviselőjük - Ujhelyi Istvántól kezdve Niedermüller Péterig - minden olyan döntést megszavazott, amely a bevándorlás szervezését támogatta - mondta Kocsis Máté.

Az a politika, amelyik ragaszkodik hozzá, hogy mi magunk mondhassuk meg, kikkel akarunk együtt élni olyan közös ügy, amelyben bár az ellenzéki politikusokkal nem, de jó néhány ellenzéki választóval tudunk közös hangot találni - fejtette ki a frakcióvezető.

Lázár János (Fidesz) a jelenlévőket választási részvételre biztatva úgy fogalmazott, a Brüsszelben született döntések közvetlenül befolyásolják életüket, ezért nem maradhatnak ki azokból.

A térség országgyűlési képviselője szerint kétféle politikus van, az egyik szolgálja a hazáját, a másik árulja azt.

A haza és a nemzeti érdek iránti elkötelezettségben van különbség - tette hozzá.

"Azok akik velünk szemben állnak és a mai magyar ellenzéket adják, azok bármikor egy tál lencséért képesek eladni ezt az országot. Mint ahogy megtették bármikor, amikor kormányozták az országot. Hiszen először az ország vagyonát adták el, majd a 2004-es népszavazás alkalmával a lelkét" - mondta Lázár János.

MTI
Címkék:
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Hollywoodi csőcselék a demokrácia ellen
    Jót derülhetnénk rajta, de az emberiségellenes akcióban óriási a kockázat. Megszűnhet a demokrácia mint az egyik már-már utolsó rendező elv. Egy antihumánus propagandaközpont fölbérelte az agyonfizetett söpredéket, hogy hisztériázzanak a demokrácia ellen.
  • Varga Judit lesz az igazságügyi miniszter
    Varga Juditot, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát jelöli igazságügyi miniszternek Orbán Viktor miniszterelnök, miután a jelenlegi tárcavezető, Trócsányi László elfoglalja képviselői helyét az Európai Parlamentben – derült ki szerda délután.
  • Kocsis: a legalkalmatlanabb lett az ellenzék főpolgármester-jelöltje
    A legalkalmatlanabb fővárosi polgármester lett az ellenzék jelöltje - reagált a Fidesz budapesti elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában szerda este az előválasztásra. Kocsis Máté hozzátette: Gyurcsány Ferencnek mindegy volt ki nyer, mert "Karácsony Gergely pórázának a végén is Gyurcsány Ferenc áll".
  • Gyurcsány Ferenc markában a szocialista szavazók
    Az európai parlamenti választásokon elért eredményének köszönhetően a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc minden korábbinál közelebb került ahhoz, hogy stabilan a baloldal vezető, sőt idővel kizárólagos erejévé váljon. A jelenség részben a politikai környezet számukra kedvező alakulásával, részben pedig tudatos taktikai döntések sorával magyarázható – írja legfrissebb közleményében a Századvég.
MTI Hírfelhasználó