Az Akadémiát támogató demonstrációt tartottak vasárnap Budapesten
2019. június 3. 01:04

A Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) támogató demonstrációt szervezett vasárnap Budapesten az Akadémiai Dolgozók Fóruma és az Oktatói Hálózat.

A demonstrálók a Fővám térről vonultak az MTA épülete elé, ahol a testület elnökének, Lovász Lászlónak a levelét olvasták fel a szervezők.

"Az elmúlt egy esztendő az 1825-ben alapított Magyar Tudományos Akadémia egyik legnehezebb éve volt" - fogalmazott üzenetében Lovász László. Az akadémia elnöke aláhúzta: bízik abban, hogy az akadémikusok, a legkiválóbb fiatal kutatókból álló "Lendületesek", az akadémiai dolgozók, a teljes magyar kutatói közösség túlnyomó többsége, valamint a magyar tudomány ügye iránt elkötelezett magyar és külföldi támogatók által megfogalmazott érveket nem csak meghallgatják, hanem meg is fontolják a döntéshozók.

"Nem szabad szem elől téveszteni a fő célt, azt, hogy az intézethálózat kutatói itthon, politikai nyomástól mentesen, a nemzetközi normáknak megfelelő témaválasztási szabadságban, előre tervezhető anyagi alapokon tudják folytatni kutatásaikat" - szögezte le Lovász László.

Az MTA elnöke levelében hangsúlyozta: a következő, valószínűleg sorsdöntő napokban is arra fog törekedni, hogy a Magyar Tudomány Akadémia alapítója, Széchenyi István szellemi örökségének őrzője, a magyar nyelv és kultúra ápolója, a hiteles tudomány legfontosabb hazai központja maradjon.

A demonstráción felszólalt Deák Dániel egyetemi oktató, Gárdos Judit, az Akadémiai Dolgozók Fórumának tagja, Rainer M. János, az 1956-os Intézet vezetője, az MTA levelező tagja, valamint Zsoldos Attila, az MTA rendes tagja is.

Beszédeikben a felszólalók tiltakoztak az akadémiai kutatóhálózatot érintő törvénytervezet, valamint az ellen, hogy az eddig az Országos Széchényi Könyvtár osztályaként működő 1956-os Intézet június 15-től a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár részeként működik tovább.

A demonstráción részt vett Vékás Lajos, az MTA alelnöke is, valamint a kulturális élet több képviselője is támogatásáról biztosította az MTA dolgozóit.

MTI
Címkék:
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • „Késelés történt, agyonlőtték a gyanúsítottat”
    A „politikai korrektség” pszichoterrorja hatott. Egy újságíró agya áldozatul esett: meghibbant attól a megfeleléskényszertől, amelyet környezete kialakított benne. Nem merte leírni azt, hogy a tettes, a bűnöző, a terrorista.
  • II. menet – Szakács és Ungváry visszatért a szorítóba
    Akiket idéznek és akiket nem. Valóban minden az idézettségen múlik?
  • Működött a Fidesz ultimátuma Lánchíd-ügyben
    Karácsony Gergely bejelentette: akár napokon belül elkezdődhet a Lánchíd felújításához szükséges tenderek kiírása. A baloldali főpolgármester ATV-ben tett nyilatkozata azután került adásba, hogy Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója arra figyelmeztetett: a kormánypártok arra kérik a kormányt, vegye kézbe a Lánchíd felújítását, ha rövid időn belül nem lép a főváros.
  • A járványhelyzet ellenére sem álltak le a nagyvárosi fejlesztések
    A vírushelyzet miatt nem volt jelentősebb fennakadás a Modern városok program fejlesztéseinek megvalósításában, a kivitelezők nem jelentették, hogy bármi gátolta volna őket a munkában – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár elmond azt is, hogy eddig a program 270 beruházása közül 87 készült el részben vagy egészben, a fejlesztésekre pedig 1800 milliárd támogatást fizettek ki.
MTI Hírfelhasználó