Elhalasztják az önkormányzati választásokat Albániában
2019. június 8. 23:37

A politikai feszültségekre hivatkozva Ilir Meta albán államfő szombaton bejelentette, hogy nem tartják meg a június 30-ra kiírt önkormányzati választásokat Albániában.

„A jelenlegi körülmények nem teszik lehetővé valódi, demokratikus, képviseleti és mindenki előtt nyitott választások megtartását” – indokolta döntését az albán államfő.

Szombat este az ellenzéket támogató több ezer ember vonult Tirana utcáira a kormány lemondását követelve, a rendőrség pedig könnygázt is bevetett ellenük. Az ellenzék azzal vádolja a kormányt, hogy kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel, és csalt a választásokon. A kormányzat szerint ebből egy szó sem igaz. Az ellenzék előrehozott parlamenti választások kiírását követeli.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió arra szólította fel az ellenzéket, hogy ítéljék el az erőszak minden formáját, és kezdjenek párbeszédet a kormánnyal, hogy a politikai válságot rendezni lehessen.

MTI
Címkék:
  • A 75 éves Kereszténydemokrata Néppárt szellemi öröksége
    Az idén alapítása 75. évfordulóját ünneplő Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szellemi öröksége, az értékrend, amit alapítói létrehoztak, ma is iránymutató - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke kedden Budapesten.
  • Dugába dőlhet Merkel nagy terve
    Angela Merkel német kancellárnak át kell értékelnie taktikáját az uniós csúcsértekezlet előtt, mert gyengülnek jelöltje, Manfred Weber esélyei az Európai Bizottság elnöki posztjának megszerzésére. Egyelőre lefagyott az alkudozás az EU-s vezetői posztok elosztásának ügyében.
  • Riadalom az USA-határnál: jönnek afrikai migránsok is
    Egyre nagyobb a probléma Mexikóban, ahol a közép-amerikai migránsok mellett megjelentek az afrikaiak is, akik így próbálnak meg bejutni az Egyesült Államokba.
MTI Hírfelhasználó