Kurz: nem bontottam volna fel a koalíciót, ha nem lett volna szükséges
2019. június 12. 10:28

Nem bontottam volna fel a koalíciót, ha nem lett volna szükséges - mondta a volt osztrák kancellár egy keddi kampányeseményen, Seekirchenben. Sebastian Kurz ezzel az általa menesztett Herbert Kickl volt szabadságpárti (FPÖ) belügyminiszter Facebook-bejegyzésére válaszolt.

Herbert Kickl kedden együttműködést javasolt a volt kancellárnak közösségi oldalán, és azt írta, pártja szívesen ismét koalícióra lépne az Osztrák Néppárttal. A politikus ezt azzal indokolta, hogy az osztrákok nagy része elégedett volt a néppárti-szabadságpárti kormánnyal, és a lakosság szeretné, ha a szeptemberi választások után folytatnák az együttműködést.

A volt kancellár a "Kurz beszélget" elnevezésű kampánykörútján Kickl felvetésére azt mondta: "soha nem bontottam volna fel a koalíciót, ha nem lett volna szükséges".    
 
A néppárt már hétfőn elindította plakátkampányát, amelyen Sebastian Kurz a szociáldemokraták és a szabadságpárt lehetséges együttműködésétől óvja a választókat, miután a két párt közösen megbuktatta kormányát.

A politikus azt is kifogásolta, hogy Kicklt elsősorban az Ibizán készült, botrányt kiváltó felvétel elkészítésének törvénytelensége, nem annak tartalma zavarta.

Az FPÖ és az ÖVP koalíciójának felbomlásához vezető kormányválság május 17-én robbant ki Ausztriában, amikor két német lap nyilvánosságra hozott egy Ibizán készült felvételt, amely súlyosan kompromittálta Heinz-Christian Strache alkancellárt és Johann Gudenus frakcióvezetőt, az FPÖ két vezetőjét.

A rejtett kamerás felvételen Strache állami megbízásokat ígért párt- és médiatámogatásért cserébe egy magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó nőnek.

Miután Kurz menesztette szabadságpárti belügyminiszterét, annak párttársai lemondtak kormányzati pozíciójukról. Sebastian Kurz szakértői kormányt állított fel, de az nem kapott bizalmat a parlamentben.

MTI
Címkék:
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Hollywoodi csőcselék a demokrácia ellen
    Jót derülhetnénk rajta, de az emberiségellenes akcióban óriási a kockázat. Megszűnhet a demokrácia mint az egyik már-már utolsó rendező elv. Egy antihumánus propagandaközpont fölbérelte az agyonfizetett söpredéket, hogy hisztériázzanak a demokrácia ellen.
  • Sopronban más fesztivál is volt
    Bármekkora is ez a most dübörgő soproni VOLT fesztivál, volt itt egy másik „fesztivál” is, az még nagyobbat szólt. Ebben meg is egyezünk Soproni Horváth Lajos barátommal, kollégámmal, mielőtt nekivágunk az időutazásnak, és elindulunk a „terepre”.
  • Egy bankár rejtélyes halála
    Helmut Kohl ott és akkor elveszítette a legfőbb gazdasági tanácsadóját és „eszét”, akire, mivel a gazdaság nem tartozott a fő szakterületéhez, égetően szüksége volt.
  • Varga Judit lesz az igazságügyi miniszter
    Varga Juditot, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát jelöli igazságügyi miniszternek Orbán Viktor miniszterelnök, miután a jelenlegi tárcavezető, Trócsányi László elfoglalja képviselői helyét az Európai Parlamentben – derült ki szerda délután.
MTI Hírfelhasználó