Hableány - ezzel a névvel adtak át borászati központot
2019. június 14. 21:59

Átadták a badacsonytomaji Hableány borászati központot, amely 1 milliárd forintból újult meg 2300 négyzetméteren. Az épület elsősorban borászati üzemként működik a jövőben, és emellett bemutatótérként funkcionál, ahol az érdeklődők megismerhetik a borkészítés folyamatát a szőlő feldolgozásától egészen a palackozásig.

A pénteki átadó ünnepségen a létesítmény tulajdonosa, Laposa Bence, a Laposa Birtok Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a másfél év alatt újjáépített központban évente 450 ezer üveg italt palackoznak, ebből 50 ezer a pezsgő. Az épületben borászati üzem, bemutató tér, pezsgőkészítő üzem, vendéglő, valamint az egykori üzemeltető Barabás családot és a tulajdonos Laposa családot bemutató kiállítás kapott helyet. Jelenleg 20 féle bor szerepel a kínálatukban.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szólt arról, hogy a turizmus teljesítménye évek óta töretlenül nő, tavaly 15,5 millió vendég járt a magyarországi szálláshelyeken, az új digitális adatszolgáltatási rendszernek köszönhetően pedig hamarosan pontos és naprakész képet fogunk látni a szektor teljesítményéről. Mint mondta, a céljuk, hogy több minőségi élményt kereső turistát szólítsanak meg, és tovább emeljék az ágazat versenyképességét.

Közölte: a turizmus GDP-hozzájárulását a jelenlegi 11 százalékról 16 százalékra kívánják emelni, e célnak elérését támogatja a digitalizáció mellett ágazati adócsökkentés, a Szép-kártya és a turizmusmarketing erősítése is. Hozzátette: a belföld is húzza a növekedést, tavaly 350 ezerrel több magyar tudott itthon pihenni utazni, mint egy évvel korábban.

A turizmus stratégiai jelentőségű ágazat, amelyben a bérek növekedése és a családi vállalkozások erősödése jellemző - hangsúlyozta és kiemelte - jelenleg mintegy ezer turisztikai fejlesztés zajlik az országban.

Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a helyi turizmus szempontjából kiemelkedő jelentőségű a megújult központ, amely minőségi szolgáltatásokat nyújt az odalátogatóknak. Krisztin N. László, Badacsonytomaj független polgármestere arról beszélt, hogy a Hableány már a korábbi évtizedekben is a település turisztikai központja volt. Mint mondta, megújult formájában az épület közösségi térként is funkcionál majd. Szavai szerint a térség jövőjének záloga a szőlőre és a borra épülő turizmus, ezért kiemelten fontos a beruházás, amely egy helyi család erőfeszítéseként valósult meg. A Hableány épülete már 1883-ban is állt, az első nagy felújítás 1964-ben történt. 

Az épület évtizedeken át családi rendezvények helyszíne volt, szálló, bolt, étterem működött benne, majd a közelmúltban streetfood bistro. A megújult borászati központ érdekessége, hogy az épületben egykor üzemelő posta emlékére most is lehet képeslapot küldeni a Hableányból.
 

MTI
Címkék:
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Hollywoodi csőcselék a demokrácia ellen
    Jót derülhetnénk rajta, de az emberiségellenes akcióban óriási a kockázat. Megszűnhet a demokrácia mint az egyik már-már utolsó rendező elv. Egy antihumánus propagandaközpont fölbérelte az agyonfizetett söpredéket, hogy hisztériázzanak a demokrácia ellen.
  • Varga Judit lesz az igazságügyi miniszter
    Varga Juditot, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát jelöli igazságügyi miniszternek Orbán Viktor miniszterelnök, miután a jelenlegi tárcavezető, Trócsányi László elfoglalja képviselői helyét az Európai Parlamentben – derült ki szerda délután.
  • Kocsis: a legalkalmatlanabb lett az ellenzék főpolgármester-jelöltje
    A legalkalmatlanabb fővárosi polgármester lett az ellenzék jelöltje - reagált a Fidesz budapesti elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában szerda este az előválasztásra. Kocsis Máté hozzátette: Gyurcsány Ferencnek mindegy volt ki nyer, mert "Karácsony Gergely pórázának a végén is Gyurcsány Ferenc áll".
  • Gyurcsány Ferenc markában a szocialista szavazók
    Az európai parlamenti választásokon elért eredményének köszönhetően a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc minden korábbinál közelebb került ahhoz, hogy stabilan a baloldal vezető, sőt idővel kizárólagos erejévé váljon. A jelenség részben a politikai környezet számukra kedvező alakulásával, részben pedig tudatos taktikai döntések sorával magyarázható – írja legfrissebb közleményében a Századvég.
MTI Hírfelhasználó