Megnyíltak az erdei, vízi és kerékpáros vándortáborok
2019. június 19. 14:22

Ezen a nyáron 19 különböző erdei, vízi és kerékpáros vándortábort szerveznek, és több mint 11 ezer diák táborozhat egy hétig az országban előre kialakított útvonalak bejárásával - jelentette be szerdán a vándortáborok újraindítását kezdeményező Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Révész Máriusz Nagyorosziban a Pénzásási Erdei Turistázháznál, az erdei vándortáborok egyik táborhelyén tartott sajtótájékoztatón elmondta, idén négyezerrel több gyerek táborozik, mint tavaly, de az igények folyamatosan nőnek, ezért jövőre tovább bővítik a lehetőségeket.

Emlékeztetett arra, hogy 2017-ben még kísérleti jelleggel indítottak erdei gyalogos és vízi vándortáborokat, tavaly már kerékpáros táborok is indultak, idén pedig már az első nap betelt az összes gyalogos erdei tábor, és ez történt néhány kerékpáros és vízi táborral is.

Révész Máriusz megjegyezte, ha ki kellene emelni egy programot, akkor az aktív Magyarországért felelős kormánybiztosként a vándortáborokra a legbüszkébb.

Az erdei vándortáborok szervezését az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja, a programokat Zambó Péter elnök, földügyekért felelős államtitkár ismertette. A korábbi öt útvonalhoz (Bakony, Börzsöny, Mátra, Mecsek és Pilis) idén a Zemplén és a Vasi-hegyhát is társul, ezeket június közepétől augusztus végéig 138 csoport járja be.

A Magyar Kerékpáros és Turisztikai Szövetség által szervezett kerékpáros vándortáborokban hat útvonalon, az Alföldön, Észak-Magyarország kerékpáros útjain, a Felső-Tisza-vidéken, a Körösök völgyében, az Őrség-Vendvidék-Vasi-hegyhát útvonalain, valamint újdonságként a Balaton-felvidéken és a Bükk-Aggteleki-hegységben tekerhetnek a kerékpározók.

Benyó Balázs, a szövetség elnöke elmondta azt is, hogy minden tábor végén évről évre változó jelvényt adnak a résztvevőknek.

Schmidt Gábor, a vízi vándortáborokat szervező Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke hozzátette: a jelentkezők idén is az Alsó-Dunán, a Mosoni-Dunán, a Szigetközben, a Felső-Tiszán, a Bodrogon és a Dunakanyarban túrázhatnak, új helyszínként pedig a Tisza-tó kapcsolódott be a programba.

Révész Máriusz fontos célnak nevezte, hogy a 13-18 éves gyerekek a virtuális világ helyett valós élményekhez jussanak, baráti közösségben legyenek, és kalandokat éljenek át. Szólt arról is, hogy az egyhetes táborért a résztvevőknek 25 ezer forintot kell fizetniük.

Elmondta: már több mint 450 pedagógus kapott túravezetői képzést, és újdonság a fotó- és novellapályázat meghirdetése.
   

MTI
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • Bogár László: Majdan = Hongkong?
    A tüntetők amerikai zászlókkal vonulnak fel, és a pekingi amerikai követség munkatársa, aki mellesleg a CIA fedett tisztje egy hongkongi hotel különtermében tart eligazítást.
  • Szarka László Csaba: Klíma-inkvizíció
    Kezdtem megbizonyosodni a felől, hogy sok minden nem stimmel a globális felmelegedés körül. Ma már egyértelműen látható, hogy a modell eltér a valóságtól. Úgy vélem, hogy e tényt – immár több évtizedes adatsor birtokában – minden kutatónak kötelessége lenne észrevennie, világnézettől függetlenül.
  • A magyar állam az evangéliumi értékekre kezdett épülni
    Ezek az uralkodók meglátták a kereszténységben a "társadalom egyesítő erejét" - jelentette ki. Stanislaw Gadecki kitért arra, hogy nehéz felbecsülni, mit adott Magyarországnak a kereszténység felvétele.
MTI Hírfelhasználó