Osztrák minisztérium: A muszlim tanulók neve mellett fel kell tüntetni az „iszlám” megjelölést is
2019. június 24. 13:59

A muszlim tanulók neve mellett nem elegendő az Ausztriai Iszlám Hitközség (IGGÖ) rövidítését feltüntetni, hanem a vallásukra utaló „iszlám” szót is fel kell tüntetni az osztrák iskolákban kiadott bizonyítványokban – erről döntött nemrég az oktatási minisztérium az IGGÖ-vel kialakult vitájának megoldása érdekében – számolt be a Kurier című osztrák napilap hétfőn. A muszlim tanulók vallási hovatartozásának iskolai bizonyítványban való megjelölésével kapcsolatban néhány hónapja alakult ki a vita az országban. Az Ausztriai Iszlám Hitközség azt kifogásolta, hogy ezen tanulók esetében az „iszlám” megjelölés helyett csak a hitközség nevének rövidítése (IGGÖ) szerepelt.

Ez utóbbit még a kancelláriához (miniszterelnökséghez) tartozó Vallási Hivatal (Kultusamt) rendelte el, ők ugyanis pontatlannak találták az „iszlám” megjelölést. A hivatal és az oktatási minisztérium nemrég kompromisszumos megoldást javasolt a vitában; aszerint mostantól a vallásra és a vallási irányzatra utaló kifejezésnek egyaránt szerepelnie kell az iskolai bizonyítványban; vagyis fel kell tüntetni az „iszlám” szót és mellette a vallási irányzat rövidítését is (például SCHIA, vagyis siíta, ALEVI, vagyis alevita, de maradhat az IGGÖ is).

A lap szerint az új megállapodás adminisztratív terheket róhat az intézményekre, azokat a bizonyítványokat ugyanis, amelyek nem a legújabb rendelkezésnek megfelelően tartalmazzák a muszlim tanulók vallási hovatartozásának megjelölését, újra ki kell állítani. Az Ausztriai Iszlám Hitközség ugyanakkor nem elégedett a megoldással. A szervezet szóvivője, Rusen Timur Aksak azt mondta, bár a javaslatot előrelépésnek tartják, továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy csupán az „iszlám” megjelölés szerepeljen a bizonyítványokban. Azt tervezik, ha nem teljesítik kérésüket, alkotmányos panaszt tesznek.

MTI
Címkék:
  • Fel vörösök, proletárok
    Hablatyolt, hogy zöld és szabad Budapestet akar, amit vissza kell foglalni. Hogy kitől, természetesen a magyar kormánytól.
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
  • Mert fényesebb a kard
    A dicsőséget kivívtuk, a falatnyi szabadságunkat elveszítettük. Az elesettekből hősök, a kivégzettekből mártírok lettek. A világ bennünket csodált. Fejezet lettünk a történelemkönyvekben.
  • Ha laza f*szi vagy, megnyerted a fiatalokat!
    Bízzunk-e abban, hogy a jóízlés győzedelmeskedik majd? Nem javaslom. Ugyanis a kormánygyűlölők már most tapsolnak a lábvízben állva, szotyolázva.
  • Elengedhetetlen a főváros állásfoglalása a beruházásokról
    A kormány továbbra is elkötelezett az állami forrásokból megvalósuló budapesti beruházások mellett, ha ezek megvalósítását a kormány és a fővárosi önkormányzat közötti konszenzus övezi - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, a Kormányinfón.
MTI Hírfelhasználó