Szombathelynek új polgármestere lehet ősztől
2019. június 24. 15:31

Új polgármestere lehet az ősztől Szombathelynek, mert a várost eddig vezető, második ciklusát töltő Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) nem indul az önkormányzati választáson, és az ellenzék is új jelöltet nevezett meg. A vasi megyeszékhelyen a Fidesz helyi szervezete néhány napja úgy döntött, hogy Balázsy Pétert, a megyei önkormányzat jegyzőjét támogatja, így valószínűleg a 33 éves pártonkívüli férfi lesz a kormánypártok jelöltje. Balázsy Péter a megyei napilapban megjelent interjúban is megerősítette szándékait.

Balázsy Péter jogász, 2007-ben a parlament önkormányzati és területfejlesztési bizottsága mellett dolgozott gyakornokként, a soros magyar EU-elnökség idején pedig a néppárti frakció kommunikációs osztályának munkatársa volt. 2012 óta dolgozik a vasi megyeházán, 2014 novemberében nevezték ki jegyzőjévé. 2016-tól az ELTE címzetes egyetemi docense, 2015-től a Vas Megyéért Egyesület elnöke.

Nemény Andrást, a városi közgyűlés ellenzéki frakcióvezetőjét már bemutatta jelöltjeként az Éljen Szombathely Egyesület vezette választási szövetség, amelynek tagja az MSZP, a DK, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd és a V mint Vas Egyesület. Nemény András 43 éves, jogász, 2000-ben lépett be az MSZP-be; 2009 óta a párt megyei elnöke, 2010-ben országos listáról jutott a parlamentbe; 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is elindult az országgyűlési választáson egyéniben Hende Csaba (Fidesz) ellen, de mindannyiszor alulmaradt.

MTI
Címkék:
  • Életben akar maradni – rasszista!
    A híres brit történész, Paul Johnson már 1983-ban megírta: „Ám a hetvenes évekre az ENSZ korrupt és demoralizált szervezet lett, és rosszul átgondolt beavatkozásaival inkább előmozdította, mint gátolta a kegyetlenséget.” (A modern kor, XX. Század Intézet, 2000.; 793. oldal)
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Felavatták Hunyadi János zimonyi szobrát
    Hunyadi János egész életét a haza védelmére és az oszmán hadak kiűzésére tette fel, az általa vezetett nándorfehérvári diadalt követően a béke és az újjáépítés korszaka következhetett – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Belgrádhoz tartozó Zimonyban, ahol szerb hivatali kollégájával, Aleksandar Vuciccsal együtt vett részt Hunyadi János szobrának felavatásán.
  • Donáth Anna az EP-ben: Ennél már nincs lejjebb
    Donáth megfontolás nélkül elhiszi azt, hogy egész Európa szerint a Fidesz patás ördög, ezért csak ki kell mondani a bűvös szót, hogy ez a képviselő „fideszes”, és máris mindenki szörnyülködve nyomja meg a NEM gombot.
  • A zöldek eltitkolnak valamit
    Akik azt állítják, hogy a klímaváltozás komolyabb fájdalom, áldozat és lemondás nélkül, jelenlegi életmódunk pusztán környezettudatos finomhangolásával megállítható, azok eltitkolnak valamit a választók elől.
MTI Hírfelhasználó