Szégyelli a baloldali értelmiség Kálmán Olgát
2019. június 25. 20:02

A hazai balliberális elit is egyre idegesebb attól, hogy Kálmán Olga személyében a legalkalmatlanabb jelölt nyerheti meg az ellenzéki roncsderbit. Éppen ezért az elmúlt napokban egyre többen kezdték el győzködni az ellenzéki szavazókat arról, hogy Karácsony Gergelyre szavazzanak. Bajnai Gordon, Hajós András és Bálint gazda után így tett Alföldi Róbert is.

Már a budapesti baloldali elit számára is egyre kínosabb a bukott televíziós, Kálmán Olga. Gyurcsány Ferenc jelöltjéről az elmúlt napokban világosan kiderült, hogy a legalkalmatlanabb jelölt a három aspiráns közül. Karácsony mellett sorakozott fel például a belvárosi-liberális elit egyik vezető személyisége, Hajós András is. Hajós már szavazott is közösen Karácsonnyal.

Most Alföldi Róbert azt írta, azt az embert válasszuk, akinek valóban van esélye nyerni ősszel az önkormányzati választásokon. És aki mellett még pár hete szinte egységesen ott állt mindenki. Mert a politika mégiscsak egy szakma.

Márpedig Kálmán Olga nem politikus - vagyis Alföldi közvetve ledilettánsozta a bukott televízióst, akit Hír TV-s kirúgása után még nagyon együttérzően vigasztalt az RTL Klub reggeli műsorában. 

origo.hu
Címkék:
  • Fel vörösök, proletárok
    Hablatyolt, hogy zöld és szabad Budapestet akar, amit vissza kell foglalni. Hogy kitől, természetesen a magyar kormánytól.
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
  • Mert fényesebb a kard
    A dicsőséget kivívtuk, a falatnyi szabadságunkat elveszítettük. Az elesettekből hősök, a kivégzettekből mártírok lettek. A világ bennünket csodált. Fejezet lettünk a történelemkönyvekben.
  • Ha laza f*szi vagy, megnyerted a fiatalokat!
    Bízzunk-e abban, hogy a jóízlés győzedelmeskedik majd? Nem javaslom. Ugyanis a kormánygyűlölők már most tapsolnak a lábvízben állva, szotyolázva.
  • Elengedhetetlen a főváros állásfoglalása a beruházásokról
    A kormány továbbra is elkötelezett az állami forrásokból megvalósuló budapesti beruházások mellett, ha ezek megvalósítását a kormány és a fővárosi önkormányzat közötti konszenzus övezi - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, a Kormányinfón.
MTI Hírfelhasználó