Lemondott az amerikai határvédelemért felelős szerv vezetője
2019. június 25. 20:23

Benyújtotta lemondását John Sanders, az amerikai határvédelemért felelős Vám-és Határvédelmi Ügynökség (CBP) nevű kormányszerv ügyvezető elnöke.

John Sanders kedden jelentette be munkatársainak, hogy előző nap nyújtotta be lemondását, amely július 5-én lép érvénybe. Döntését nem indokolta, munkatársainak csupán azt írta: "rátok bízom annak megítélését, hogy sikeres munkát végeztem-e". Sanders - aki régóta dolgozott az ügynökségnél - április óta irányította ügyvezetőként a szervezetet, Donald Trump elnök ugyanis akkor az addigi vezetőt, Kevin McAleenant - szintén ügyvezetőként - a belbiztonsági minisztérium élére jelölte. 

Elemzők szerint a lemondás oka a szervezetet érintő éles bírálatokban és a kormányzaton belül az illegális bevándorlást érintő intézkedések gyakori változásában keresendő.

Az elmúlt napokban különösen felerősödtek a bírálatok - még a Donald Trumpot támogató Fox televízióban is - azt illetően, ahogyan az Egyesült Államokba érkező illegális migránsokkal, elsősorban is a gyermekekkel bánnak az ország déli határain felállított gyűjtőközpontokban.

Az NBC televízió kedden számolt be arról, hogy a kormányzat hétfőn több mint 300 gyermeket vitt el a texasi Clint városkában felállított gyűjtőhelyről, ahol egészségtelen és veszélyes körülmények között őrizték őket. 

MTI
Címkék:
  • Fel vörösök, proletárok
    Hablatyolt, hogy zöld és szabad Budapestet akar, amit vissza kell foglalni. Hogy kitől, természetesen a magyar kormánytól.
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
  • Mert fényesebb a kard
    A dicsőséget kivívtuk, a falatnyi szabadságunkat elveszítettük. Az elesettekből hősök, a kivégzettekből mártírok lettek. A világ bennünket csodált. Fejezet lettünk a történelemkönyvekben.
  • Ha laza f*szi vagy, megnyerted a fiatalokat!
    Bízzunk-e abban, hogy a jóízlés győzedelmeskedik majd? Nem javaslom. Ugyanis a kormánygyűlölők már most tapsolnak a lábvízben állva, szotyolázva.
  • Elengedhetetlen a főváros állásfoglalása a beruházásokról
    A kormány továbbra is elkötelezett az állami forrásokból megvalósuló budapesti beruházások mellett, ha ezek megvalósítását a kormány és a fővárosi önkormányzat közötti konszenzus övezi - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, a Kormányinfón.
MTI Hírfelhasználó