Szakértő: Gyurcsány uralja az ellenzéket
2019. június 25. 21:35

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a DK elnöke céljának azt nevezte, hogy visszahozza a 2010 előtti MSZP-SZDSZ koalíciót, hangsúlyozva, Gyurcsány Ferenc mindent ural az ellenzéki térfélen.

Az elemző az M1 aktuális csatornán kedd este azt mondta: az DK nemcsak az MSZP-t akarja meghatározni, hanem a Momentumot is.

Először ellehetetlenítik az MSZP-t, amelynek az önkormányzati választás az utolsó lehetősége, hogy "életjelet adjon". Azután alárendelt párttá teszik a Momentumot - vélekedett.
 

MTI
Címkék:
  • Fel vörösök, proletárok
    Hablatyolt, hogy zöld és szabad Budapestet akar, amit vissza kell foglalni. Hogy kitől, természetesen a magyar kormánytól.
  • Soros legyőzte Budapestet
    Lehet persze hőbörögni, lehet hisztériázni meg reggelig antiszemitázni, mondom, hogy lehet, de ettől még a Hálózat kiválóan teljesített.
  • Mert fényesebb a kard
    A dicsőséget kivívtuk, a falatnyi szabadságunkat elveszítettük. Az elesettekből hősök, a kivégzettekből mártírok lettek. A világ bennünket csodált. Fejezet lettünk a történelemkönyvekben.
  • Ha laza f*szi vagy, megnyerted a fiatalokat!
    Bízzunk-e abban, hogy a jóízlés győzedelmeskedik majd? Nem javaslom. Ugyanis a kormánygyűlölők már most tapsolnak a lábvízben állva, szotyolázva.
  • Elengedhetetlen a főváros állásfoglalása a beruházásokról
    A kormány továbbra is elkötelezett az állami forrásokból megvalósuló budapesti beruházások mellett, ha ezek megvalósítását a kormány és a fővárosi önkormányzat közötti konszenzus övezi - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, a Kormányinfón.
MTI Hírfelhasználó