Békés Márton: Világ globalistái, meneküljetek!
2019. július 8. 18:08

A migráció valóban aláássa az államok alapját? A tapasztalat azt mutatja, hogy a nemzetállamok gyengülése magával hozza a demokrácia gyengülését. Hogyan védhetők meg ezek? Hogyan léphetünk fel a globalizmus ellen? A Bayer show legutóbbi adásában ezek a kérdések merültek fel, Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója pedig igyekezett válaszolni rájuk.

Békés Márton szerint nyugaton már akkor elkezdtek saját globalizációs kurzuson gondolkodni, amikor Magyarország még csak a saját nemzeti kereteit igyekezett megteremteni.

Szintén jó példa Hollandiában a zöldbaloldal megalakulása (a kommunisták beolvadásával). Mindez ugyanis akkor történt, amikor hazánk éppen lerázta magáról a szélsőbaloldali ideológiák terheit.

A Kommentár folyóirat főszerkesztője leszögezte: az egykori vasfüggöny keleti részén lévő népek őrizték meg a nemzeti összetartozást, kiemelt jelentőségű, hogy ismét erre koncentráljunk. Békés Márton hozzátette: ehhez homogén nemzeti kultúrára van szükség.

A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

HírTV
Címkék:
  • Budapest felett az ég
    Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
  • Újra kell tanulnunk a demokráciát
    A „létező demokrácia” részének kell tekintenünk az idegen titkosszolgálatok videókészítését és az időzített nyilvánosságra hozást. A külföldi tőzsdespekulánsok kampányfinanszírozó tevékenységét. A külföldi propagandaközpontok itthoni buzgólkodását.
  • Ugyanolyan magabiztos kormányzást szeretnék látni, mint az előző kilenc évben
    A miniszterelnök ugyanolyan bátor és magabiztos kormányzást szeretne látni, mint az előző kilenc évben. Orbán Viktor a Hír Tv-nek szerdán Balatonalmádiban, a kihelyezett Fidesz-frakcióülés helyszínén adott nyilatkozatában azt is elmondta, hogy változatlanul érvényben tartja azokat a megállapodásokat, amelyeket az elmúlt időszakban Tarlós István leköszönő főpolgármesterrel kötött.
  • Akik nem tudnak köszönni
    Legnagyobb vadliberális elleneim sem mondhatják, hogy nem voltam toleráns és türelmes.
  • Az eredmény
    A háromszor egyharmados szimpátia-tagoltság ténye újfent bebizonyosodott. Egyharmad ide, egyharmad oda, a harmadik rész pedig inaktív, illetve bizonytalan.
MTI Hírfelhasználó