Szijjártó Péter: Magyarországot és Szerbiát összekötik kisebbségei
2019. július 8. 23:51

Átadták az uniós támogatással épült Kolo Szerb Kulturális Központot hétfőn Mórahalmon.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarországot és Szerbiát összekötik kisebbségei, amelyeket a két ország nem feszültségforrásnak, hanem erőforrásnak tekint.

Ez a szemléletmód különösen fontos akkor, amikor a Kárpát-medence bizonyos országaiban a már megszerzett kisebbségi jogok elvétele, megsértése zajlik. Szerbia olyan kisebbségvédelmi modellt épített fel, amely egész Európa számára követendő példaként szolgálhat – mondta a politikus. Hozzátette: kevés olyan ország van, amely képes összhangba hozni saját nemzeti büszkeségét, a területi integritása iránti elkötelezettségét és ezzel egy időben megadni az autonómiát a területén élő nemzeti közösségeknek.

Fotó: delmagyar.hu/Kuklis István

Minél erősebbek a hazánk területén élő nemzeti kisebbségek, annál inkább hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy Magyarország is erősebb legyen – mondta. A magyar kormány támogatja a nemzeti közösségeket abban, hogy beszéljék anyanyelvüket, ápolják kultúrájukat, működtessék intézményeiket, és tartsanak szoros kapcsolatot anyaországukkal, mert ez segít a kétoldalú kapcsolatok erősítésében is – fejtette ki a miniszter.

Úgy vélte, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos politika célja nem lehet más, mint biztosítani az adott közösség helyben maradásának gazdasági és kulturális feltételeit. A magyar kormány folyamatosan növeli a szerb kisebbségnek nyújtott támogatást, amely idén elérte a 2,5 milliárd forintot. Egyúttal pedig a vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében több mint 10 ezer pályázó kapott 38 milliárd forint támogatást 75 milliárd forintnyi beruházás megvalósításához – mondta Szijjártó Péter.

Közölte, a magyar-szerb kulturális és emberi kapcsolatok javulásának kézzelfogható előnyei vannak: a két ország kereskedelmi forgalma tavaly rekordszintre, 2,5 milliárd euróra emelkedett. Szerbia Magyarország első számú partnere a nyugat-balkáni térségben, abban a régióban, amelynek gyors európai integrációja nemzetgazdasági, nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai érdekünk is – közölte a politikus.

A miniszter hangsúlyozta, a következő években Magyarország mindent megtesz Szerbia uniós csatlakozása érdekében. Az európai keresztény civilizációt meg kell védenünk, és a szerbek bizonyították, hogy számíthatunk rájuk – mondta a miniszter.

Vladan Vukosavljev szerb kulturális és tájékoztatási miniszter köszöntőbeszédében azt mondta, a kulturális központ megnyitása bizonyítéka annak, hogy a magyar-szerb kulturális kapcsolatok napról napra erősödnek.

A gazdaság mellett a határon átnyúló projekteknek fontos területe a kultúra is – közölte a miniszter, aki bízik benne, hogy a Kolo-központ testvérintézménye Palicson az év végéig megnyitja kapuit.

A Kolo Szerb Kulturális Központ a magyar-szerb Színes együttműködés címet viselő határ menti projekt keretében épült. A központ ezer négyzetméteres alapterületű, 400 főt befogadó, földszinti előadóteremmel rendelkezik, az emeleti kiállító-társalkodó térben külön rendezvények, kis előadások, képzőművészeti tárlatok megrendezésére biztosít helyszínt.

Az ünnepségen Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester jelképesen átnyújtotta a Balkán kulcsát Csedomir Janjicsnak, Nagybecskerek polgármesterének, hogy a következő évben a vajdasági város legyen az intézmény vendége.

MTI
Címkék:
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Az állam a legrosszabb tulajdonos...
    „Az állam a legrosszabb tulajdonos” – ismételgette mantraként számos külföldről megfizetett – fölbérelt – politikus a kilencvenes években. Sokan bedőltek nekik, mert ez a külföldi propagandaközpontban megfogalmazott mondat nagyon hatásos volt. Négy évtizednyi kommunista uralom után jól hangzott.
MTI Hírfelhasználó