Nagy-Britannia: szorul ki a kereszténység
2019. július 12. 11:18

A British Social Attitudes által végzett kutatás szerint a britek fele ateista, 38%-uk keresztény vallású, ami jelentős visszaesést jelent, míg az iszlám-hívők száma folyamatosan gyarapodik.

St Michael'S Sittingbourne, Sittingbourne, St Michael'S

A National Centre for Social Research (NatCen) vezetésével 2018-ban végzett 2884 fős felmérés szerint az elmúlt 35 évben önmagukat keresztényként azonosító emberek száma drámai visszaesést mutat: míg 1983-ban az emberek kétharmada (66 százaléka) vallotta magát kereszténynek, 2008-ban a népesség több mint fele, addig 2018-ban csupán alig több mint egyharmada, 38 százalék mondta ezt magáról. A 18-24 évesek körülbelül egy százaléka anglikán.

A NatCen 2016-os felmérése megállapította, hogy a vallástalanok és ateisták száma eléri a népesség felét, 2018-ban pedig már 52 százalékát. A felmérést végzők nem jelentik ki egyértelműen, hogy az Egyesült Királyság világi nemzetté vált, de azt hangsúlyozzák, hogy miközben a vallásosság csökkenő tendenciát mutat, ezzel együtt úgy a hívők és a nem hívők sokkal erősebben kitartanak saját nézeteik mellett, mely komoly társadalmi feszültségeket eredményezhet.

Kép: Szent Mihály; pixabay.com

888.hu
Címkék:
  • Életben akar maradni – rasszista!
    A híres brit történész, Paul Johnson már 1983-ban megírta: „Ám a hetvenes évekre az ENSZ korrupt és demoralizált szervezet lett, és rosszul átgondolt beavatkozásaival inkább előmozdította, mint gátolta a kegyetlenséget.” (A modern kor, XX. Század Intézet, 2000.; 793. oldal)
  • Putyin téved, a liberalizmus nem elavult, hanem...
    Az úgynevezett „liberalizmus” ma is világhatalomra törekszik, éppúgy, ahogy egykor a világ egyhatodát uraló kommunizmus. Ebben is hasonlít egymásra a „liberalizmus” és a kommunizmus.
  • Felavatták Hunyadi János zimonyi szobrát
    Hunyadi János egész életét a haza védelmére és az oszmán hadak kiűzésére tette fel, az általa vezetett nándorfehérvári diadalt követően a béke és az újjáépítés korszaka következhetett – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Belgrádhoz tartozó Zimonyban, ahol szerb hivatali kollégájával, Aleksandar Vuciccsal együtt vett részt Hunyadi János szobrának felavatásán.
  • Donáth Anna az EP-ben: Ennél már nincs lejjebb
    Donáth megfontolás nélkül elhiszi azt, hogy egész Európa szerint a Fidesz patás ördög, ezért csak ki kell mondani a bűvös szót, hogy ez a képviselő „fideszes”, és máris mindenki szörnyülködve nyomja meg a NEM gombot.
  • A zöldek eltitkolnak valamit
    Akik azt állítják, hogy a klímaváltozás komolyabb fájdalom, áldozat és lemondás nélkül, jelenlegi életmódunk pusztán környezettudatos finomhangolásával megállítható, azok eltitkolnak valamit a választók elől.
MTI Hírfelhasználó