Kalózok foglyul ejtettek tíz török tengerészt Nigéria partjainál
2019. július 16. 18:31

Fegyveresek foglyul ejtették Nigéria partjainál egy török felségjelzésű teherhajó legénységének tíz tagját - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.

LocationNigeria.svg

A beszámoló szerint a hajón összesen 18 török állampolgár volt a támadáskor, amely a török külügyminisztérium közleménye alapján - az Anadolu korábbi közlésével ellentétben - nem hétfő este, hanem még szombat este történt.
   
Sefa Paksoy, a járművet üzemeltető Kadioglu nevű hajózási vállalat egyik igazgatója az NTV török hírtelevíziónak elmondta: az eset során senki nem sebesült meg.

Közölte: azon vannak, hogy kiszabadítsák a tíz török foglyot. A céghez nem érkezett váltságdíj-követelés - tette hozzá Paksoy.
   
Az NTV értesülése szerint a 114 méter hosszú és 17 méter széles teherhajót a ghánai haditengerészet egyik hajója kísérte, és az utóbbi legénysége próbálja meg most felvenni a kapcsolatot a kalózokkal.
   
Időközben a török külügyminisztérium közölte, hogy kapcsolatba léptek a nigériai és a ghánai hatóságokkal. A Haberler.com török hírportál előzőleg arról számolt be, hogy Törökország még nem tudott közvetlen kapcsolatba kerülni az emberrablókkal, de Ankara a ghánai hatóságokon keresztül két török túsz szabadon bocsátását már elérte.

A török külügyminisztérium se nem erősítette meg, se nem cáfolta ezeket az értesüléseket.
   
A török külügyi tárca ugyanakkor ismertette, hogy a teherhajó Kamerun legnagyobb kikötőjéből, Doualából az elefántcsontparti Abidjanba tartott, amikor szombat este a kalózok megtámadták. A minisztérium egyúttal tudatta, hogy a jármű a fedélzeten maradt nyolc török tengerésszel később a ghánai Tema városában kötött ki.
   
A Haberler.com hírportálnak a Kadioglu egyik illetékese azt mondta, hogy a kalózok megrongálták a teherhajó kommunikációs és navigációs rendszerét.
   
A hajót üzemeltető cég közleményt adott ki az ügyben. A fegyveres incidens a nigériai Brasstól 230 kilométerre délnyugatra történt - írták, hozzátéve, hogy a teherhajó üres volt.
   
Numan Paksoy a Kadioglu műveleti igazgatója újságíróknak azt nyilatkozta: a török minisztériumok azon dolgoznak, hogy a foglyok minél hamarabb hazatérhessenek Törökországba. Mindazonáltal jelezte, hogy a Ghánába érkezett nyolc tengerész jól van, de a foglyokkal még nem sikerült kapcsolatot teremteni

MTI
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Trianon-ügyben fellángolt a kultúrharc
    Úgy tűnik, Trianon-ügyben fellángolt a kultúrharc, amit még az elején jó lenne szolid mederbe terelni. Tekintettel arra, hogy az idén lesz a trianoni békediktátum centenáriuma.
  • Felbecsülhetetlen erő rejlik a diaszpóra magyarságában
    Ma már a diaszpóra magyarsága is a nemzetünk része, és az anyaország is úgy tekint rájuk, ahogy az őket megilleti – jelentette ki lapunknak a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa. Szilágyi Péter szerint a diaszpórában élők támogatására létrehozott programok megerősítették a világban elszórtan élő honfitársainkat, helyi közösségei­ket.
  • A magyar közvélemény elfogadhatatlannak tartotta a trianoni békeszerződést
    Magyarország kisállammá vált az Osztrák–Magyar Monarchia első világháborús veresége és összeomlása következtében. A trianoni döntés értelmében korábbi hatalmi pozíciója mellett elvesztette lakosságának egyharmadát és területének kétharmadát. A trianoni határokat az ország közvéleménye egyöntetűen igazságtalannak, elfogadhatatlannak és ideiglenesnek tartotta.
MTI Hírfelhasználó