Kilencezer évvel ezelőtti településre bukkantak a Jeruzsálem közelében
2019. július 16. 20:12

Izrael régészek kilencezer évvel ezelőtti, több ezer lakosú településre bukkantak Jeruzsálem mellett, a felfedezés újraírja ennek az ősi kornak a térségbeli történetét - jelentette a Jediít Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A Jeruzsálemtől nyugati irányban öt kilométerre, a Szorek patak völgyében, források mellett talált egykori településen a szakemberek becslése szerint két-háromezren élhettek, ami abban a korban rendkívül nagy településnek számított.

Az ásatásokat vezető Hamudi Khalaili és Kobi Vardi szerint első alkalommal találtak kilencezer éves, újkőkori ekkora települést Izraelben, amely egyben az egész világon is ritkaságnak tekinthető.

Az izraeli régészeti hatóság (IAA) azért kezdett feltárásokba a Jeruzsálem szomszédságában lévő Motza nevű kisvárosnál, mert Jeruzsálem új bejáratának építésekor leletekbe ütköztek a markológépek, amikor alagutakat ástak a Tel-Avivból vezető egyes főúttól Jeruzsálem déli részei felé.

Az archeológusok többek között vadászathoz használt több ezer nyílhegyet találtak, favágáshoz használt fejszékre, késekre, ékszerekre, szobrocskákra, valamint elsősorban hüvelyeseket és lencsét tároló raktárakra bukkantak. Több helyiséges, élelmet tároló építményekre leltek, valamint jelentős közösségi épületekre, melyek rituális célokat szolgálhattak.

A vakolt, többfelé szigetelt és padlóval ellátott kőépítmények között sikátorok vezettek, ami fejlett településtervezése utal.

"Ahol emberek élnek, ott halottak is vannak: a házak között és bennük is voltak temetkezési helyek, amelyek közül néhányban hasznos vagy értékes tárgyakat helyeztek el, mert az ősi lakók úgy vélték, hogy ezek a másvilágon majd szolgálják a halottakat" - nyilatkozták a régészek.

A megtalált tárgyak alapján már kilencezer évvel ezelőtt is kereskedelmi kapcsolatban állhattak az emberek távoli tájakkal, hiszen a sírokban ismeretlen eredetű köveket, anatóliai (mai Törökország) obszidiánt, és földközi-tengeri, valamint vörös-tengeri kagylókat is találtak, és több felől érkezett, több stílusban készített karkötők is voltak.

A fejlett raktározási technika egyben intenzív mezőgazdálkodást is jelez. A településen fellelt állati csontok arra utalnak, hogy ekkoriban kezdtek áttérni a vadászatról az állattartásra, egyre nagyobb szerepet kapott nyájaik legeltetése, s egyre inkább háttérbe szorult a vadak elejtése.

"Motza neolitikus településének felfedezése nagy érdeklődést vált ki a tudományos világban, és megváltoztatja eddigi ismereteinket a régió újkőkori korszakáról. Eddig úgy vélték, hogy Júdea területe üres volt, és ilyen méretű helyek csak a Jordán folyón túl és a Földközi-tenger északi partvidékénél léteztek" - méltatták a régészek a leletek jelentőségét.
 

MTI
Címkék:
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • Szent István életműve
    Az egyházszervezet kiépítésével végérvényesen eldőlt, hogy Magyarország a latin rítusú egyház gyermeke lesz és nem a bizánci görögé. E tény jelentősége jóval meghaladja a vallásválasztás kérdését.
  • Erősíteni kell a magyar-német gazdasági együttműködést
    A magyar-német gazdasági kapcsolatok erősítésének szükségességéről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Sopronban, miután tárgyalt Angela Merkel német kancellárral.
  • Orbán: csak egy Európa van
    Mindig is tudtuk, a kettészakítottság idején is, hogy csak egy Európa van - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten hétfőn, Sopronban.
MTI Hírfelhasználó