Umagi tenisztorna - Balázs Attila elődöntőbe jutott
2019. július 19. 20:01

Balázs Attila három szettben legyőzte az olasz Stefano Travagliát az 524 ezer euró (168 millió forint) összdíjazású umagi salakpályás férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőjében.

A világranglistán 105. helyezett olasz játékos az első szettben kétszer is megnyerte ellenfele adogatójátékát, Balázs Attilának (208.) mindez csak egyszer sikerült, így Travaglia 39 perc alatt játszmaelőnybe került.
   
A második felvonást is az olasz kezdte jobban, ám 1:2 után elveszítette a szervajátékát. A magyar teniszezőnek 5:4-nél játszmalabdája volt, de végül csak a rövidítésben sikerült egyenlítenie.
   
A döntő szett harmadik játéka után Travaglia ápolást kért, de folytatni tudta a meccset, viszont a továbbiakban már Balázs irányította a játékot, és 2 óra 21 perc után újabb győzelmet ünnepelhetett.
   
A 30 éves Balázs előzőleg 2017-ben, szintén Umagban jutott ATP-főtáblára külföldi versenyen. Ellenfele a szombati elődöntőben a harmadik helyen kiemelt zentai Györe László (Laslo Djere) lesz, aki a nyolcadikként rangsorolt argentin Leonardo Mayert győzte le három játszmában.
   
Balázs és Djere eddig egyszer találkozott egymással: 2017 szeptemberében a genovai salakpályás challenger-torna nyolcaddöntőjében 6:3, 6:3-ra Balázs nyert.
 

MTI
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Trianon-ügyben fellángolt a kultúrharc
    Úgy tűnik, Trianon-ügyben fellángolt a kultúrharc, amit még az elején jó lenne szolid mederbe terelni. Tekintettel arra, hogy az idén lesz a trianoni békediktátum centenáriuma.
  • Felbecsülhetetlen erő rejlik a diaszpóra magyarságában
    Ma már a diaszpóra magyarsága is a nemzetünk része, és az anyaország is úgy tekint rájuk, ahogy az őket megilleti – jelentette ki lapunknak a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa. Szilágyi Péter szerint a diaszpórában élők támogatására létrehozott programok megerősítették a világban elszórtan élő honfitársainkat, helyi közösségei­ket.
  • A magyar közvélemény elfogadhatatlannak tartotta a trianoni békeszerződést
    Magyarország kisállammá vált az Osztrák–Magyar Monarchia első világháborús veresége és összeomlása következtében. A trianoni döntés értelmében korábbi hatalmi pozíciója mellett elvesztette lakosságának egyharmadát és területének kétharmadát. A trianoni határokat az ország közvéleménye egyöntetűen igazságtalannak, elfogadhatatlannak és ideiglenesnek tartotta.
MTI Hírfelhasználó